11. fejezet

Igen, totál ki voltam bukva. Fogalmam sincs, hogy vezettem haza ilyen állapotban. Az út nagy részére nem emlékszem. Leparkoltam és egyenesen a szobámba rohantam. Átöltöztem, és lefeküdtem. Nem tudtam aludni, a plafont bámultam és mindutlan az este eseményei játszódtak le a fejemben. Minden olyan valóságos volt, hogy rosszul lettem. Forgott a gyomrom remegtem és már azon tanakodtam, hogy elkaptam valami nyavalyát. Esetleg a Harrytitiszt…

Már most ideges voltam, a holnapi találkozás miatt. Hogy viselkedjek? Beszéljek Harryvel? Vagy ne? Csináljak úgy, mintha semmi sem történt volna? Mar a bűntudat, az idegesség, és csalódott vagyok. Reménykedtem, hogy Harry nem olyan, akit nem akarok, hogy legyen.

Egész éjjel forgolódtam. Az egyik széltől a másikig kúsztam, majd vissza. Hasra, a hátamra, az oldalamra. De vagy melegem volt, vagy fáztam. Lőttek az alvásomnak. Hajnalban felkeltem, mert nem bírtam tovább feküdni. Lekötöttem magam, és felöltöztem. Reggelit készítettem magamnak, majd a többieknek is. Hét óra fele, írtam egy üzenetet és eljöttem.

Az utcák viszonylag üresek voltak, csak kocsik közlekedtek. Már ilyen korán is fojtogató volt a kipufogó gáz szaga, és nem segített, az amúgy is pocsék állapotomon.

A munkahelyemre sétáltam, megvártam Sarah-t és mondtam, hogy átküldtem neki az anyagot. Rögtön leugatta a fejem, hogy ez mennyire veszélyes és, soha többet ne is gondoljak az emailezésre. Szépen cipeljem magammal a laptopom, és így mutassam be. Útközben el is lophatják, de inkább nem szóltam.

-          Ennyi? – kérdezte csodálkozva Sarah.

Biccentettem. Egy oldal van, és az is csak olyan dolgot tartalmaz, amit bárki tud. Húzni akarom az időt, hogy ne kelljen beismernem. Harry meleg…Várom, hogy megcáfolja, hogy ordítson rám, hogy, hogy is merek ilyenekre gondolni.

-          Ez édes kevés, de látom, hogy nehezebb, mint sejtettük. Remélem nem hawaiskodsz, és lógatod a fiúk mellett. – nézett rám könyörtelenül.

Máskor zavartan elkaptam volna a pillantásom, és motyogok valami bocsánat félét, de most könyörtelenül bámultam vissza. Sarah látta, hogy annyira le vagyok amortizálva, hogy nem tud velem mit kezdeni. Elküldött kávéért és hazaküldött.

Tíz óráig fel s alá sétáltam az utcákon. Látványosan szenvedtem. Ennyit megengedhettem magamnak. A telefonom lestem, de nem csengett és nem jött üzenetem.

A lakásunkhoz értem. Nagyot dobbant a szívem, de nyomban keserű csalódás vette át a helyét. Harry kocsija állt a feljárón. De Harry nem volt itt. Vissza kell vinnem a kocsit.

Idegesen szálltam ki Harry lakása előtt az autóból. Az ujjaimon forgattam a kulcsot és lelkileg felkészültem a találkozásra, hogy mit mondok neki, és mit kérdezek. De nem volt időm agyalni, mert nyílt a bejárati ajtó és Harry kukucskált ki rajta.

-          Autó tolvaj. – nevetett.– Nálad volt?

-          Öhm, igen. – néztem furán a haveromra.

-          Gyere be. – biccentett és eltűnt.

Besétáltam a nyitott ajtón és követtem Harryt. Melegítő alsóban volt, ami lazán lógott a csípőjén. A haja kócos volt, szemei fáradtan csillogtak. Leültünk a konyhában. 

Egy hétre elegendő kávémennyiséget főzött. Töltött nekem is egy bögrébe. Reszkető ujjakkal vettem. Egy pillanatig összeért az ujjunk, apró áramütés szerű érzés kerített hatalmába így elkaptam a bögrét. Harry rosszallóan nézett rám.

-          Mi bajod?

-          Sss-semmi. – motyogtam. – Fáradt vagyok.

-          Rendben, szóval ilyen, vagy ha fáradt vagy. Karikás szemű reszkető kölyök. – jegyezte meg gúnyosan. – Autó tolvaj is.

Felkészületlenül ért a vád. Szikrázó szemekkel meredtem Harry hátára, aki épp kávét töltött magának. Megint.

-          Kölcsön adtad. – sziszegtem.

-          Én?

-          Nem, egy másik részeg seggfej, aki nem volt képes vezetni. – dühöngtem. Harry gondolkodni kezdett, de hogy ne erőltesse meg magát folytattam. – Igen, te seggfej!

-          Lehet. – vonta meg a vállát. Kiitta a kávéját.

-          Nem emlékszel? – néztem rá. Reménykedtem.

-          Az rémlik, hogy kirángattalak a szobából Monica alól, de a többi már nem. Gondolom részeg voltam, és hazahoztál, majd elloptad az autóm.

-          Nem! – vágtam rá.

Elmeséltem minden részletet, gondosan kihagyva a csók jelenetet. Ki LEHET ILYEN MÁZLISTA? Csak is én. Életem egyik legjobb és meghatározóbb csókját éltem át, bűntudatot keltett bennem, és a másik érintett nem is emlékszik. Ez…

-          Biztos nem hagytál valamit ki? – nézett rám kutakodóan. Védtem a támadást, és válaszoltam.

-          Minden így történt, ahogy mondtam. Nem hazudtam.
Csak éppen valamit elhallgattam előled. Ez nem hazugság, ha nem tévedek…

-          Én azt gondolom, hogy nem. – megint kávéért ment–Nem mondtad, hogy van jogsid.

Megkönnyebbültem. Azt hittem a pillanat töredék részéig, hogy másra céloz, de nem!

-          Van jogsim. – tártam szét a karom.

-          Akkor megfelelő kezekben voltam. – jegyezte meg.

*Harry*

Meglepett Jessi megjelenése, de vártam, hogy visszahozza az autóm. Oh, annyira sajnáltam, hogy zavarban van a csók miatt, hogy meg sem említettem. Ő szándékosan kihagyta, így vettem a lapot. Hagyjam békén, és ez neki nem volt semmi, csak egy ciki sztori. A garázsban még két autó állt, de nekem a Range kellett. Jessivel. Rekord mennyiségű kávét magamba toltam, hogy elűzzem a fejfájást, és a kegyetlen másnaposságot. Jessi is jobban volt, mint amikor idejött.

Már nem remegett, a hangja nem csengett idegenként, és nem félt rám nézni. Én persze alig bírtam magammal. Ez a karikás szemű, vézna srác olyan erőt sugároz, hogy nem lehet ellenállni neki. Tegnap reméltem, hogy ha nővel leszek, elfelejtem. De tévedtem. Sasha helyett Jessi lány változata pislogott vissza rám. Az ő ajkairól gördültek le hazug szavak, és az ő kezei jártak a testemen. De amikor kinyitottam a szemem nem ő feküdt alattam. Felpattantam és Jessi után rohantam. Nem hagyhatom, hogy valami történjen Monica és közte. Kellemetlen szituáció volt bent, de kirángattam Jessit.

Nem bánok semmit, de rosszul érzem magam. Egy fiút szeretek. Jessit. Épp valamit magyaráz csillogó szemmel. Nem figyelek, az ajkait lesem. Puhán landolnak a szavai a lelkemben, és bámulom, mintha érdekelne a dolog. Akárhányszor Jessire nézek, nem a fiút látom benne. Egy karcsú, csinos lány néz vissza, hosszú barna zuhataggal, szájfényes ajkakkal, sminkkel. Ha tudná, hogy lánynak képezelem!

-          Harry? – jön a bizonytalan hang.

Megrázom a fejem és kérdőn nézek rá.

-          Mit gondolsz? – türelmetlenkedik. Beszívja az alsó ajkát és rágcsálja.

Mi a francot mondott? Kérdezett?

-          Öhm, szerintem is. – próbálkoztam. Sikertelenül.

-          Harry kérdeztem, hogy igen vagy nem. – csóválta rosszallóan a fejét.

-          Igen. – vágtam rá.

Mire mondtam igent?

Csillogó szemmel nézett. Mire mondtam igent? Kattogott az agyam. Mit kérdezett? Mit mondott? Úristen, remélem, nem vagyok szarban!

-          Tehát várlak este. – biccentett. Felállt, hogy menjen.

-          Oké. – mondtam óvatosan. – Hol? Csak, hogy pontosan ott legyek.

-          A házunknál, együtt megyünk oda. – mosolygott.

-          Nagyszerű. – bólogattam.

Az üres kávéscsészém-bámultam. Hamarosan turné, lejár Jessi próbaideje. Már rég eldöntöttük, hogy maradhat, de ezt ő még nem tudja. Jön a turnéra, ha akar. Lelkiismeretesen hordja a vizet, törölközőket. Beszél velünk teljesíti Niall és Louis fura kéréseit, és még nem őrült meg. Ez jó jel szerintem…

-          Akkor este! – búcsúzott.

-          Várj! – pattantam fel. – ne vigyelek el?

-          Sétálok. – mosolygott. – Egyébként az autóban nyomasztó érzések törnek rám, a – kezdte az okot sorolni. A csók miatt.

-          …A kárpit miatt. – nevetett.

10. fejezet

Rég nem jelentkeztem, de kárpótlásul itt egy hosszú rész. :)

Kérlek pipáljatok és írjatok megjegyzést. Kíváncsi vagyok, hogy összejön-e 7 megjegyzés, erre a részre

Lana xX.

Hangulat ember, rossz ember?

Hallgasd ezt!

       

Mit terveztél? – kérdeztem Harryt.

Élesen vette be a kanyart. Kapaszkodva vártam a választ. A Range Rover kényelmes volt. Szívesebben maradtam volna, itt, de láthatóan Harrynek más terve volt. Nem sétakocsikázásra hozott, és nem válaszolt. Kezdtem aggódni, hogy valami nincs rendben. Csendben utaztunk, de nem ismertem a környéket. Hova visz? Az ülés már nem is tűnt olyan kényelmesnek. Izzadtam és reszkettem. Talán tudja? Mi fog történni? Úristen biztos tudja!

Harry rám nézett.

-          Rosszul vagy? – kérdezte. A rekedtes hangja rángatott ki a pánikból. Megráztam a fejem.

-          Utálom a meglepetéseket.

Nem akartam semmi mást, mint hazamenni. És addig hallgatni a zenéket, amíg a fejem eldurran, és az agyam megfő. Ehelyett Harryre bíztam az estém. Talán ha szépen meg kérem, hazavisz… na, azt nem! Ha meg halok, sem kérek szívességet pont tőle.

-          Fehér vagy. – sandított rám.

Mély levegőt vettem és kifújtam.

-          Utálom, a m-e-g-l-e-p-e-t-é-s-e-k-e-t.

-          Beakadt a szalag Jessi? Hallottam az előbb is. – rám villantott egy ferde mosolyt.

 Valljuk be nem segített sokat. A gyomrom táján ismerős remegés futott végig és izzadt a tenyerem. A farmeromba töröltem.

-          Elmondod végre, hogy miért és hova?

Próbáltam nem túl kétségbe esetten hangzani. Megacéloztam magam és Harryt szuggeráltam. Komor arckifejezést öltött magára. Ajkában hamiskás mosoly ült. Várta, hogy feladjam, és ne nézzek rá, de ketten kellenek ehhez a játékhoz. Kitartóan bámultam, ahogy vezetett. Megfigyeltem a kunkorodó tincseit, a mélyzöld szemeit, az orrát, és az ajkait. Órákig képes lettem volna bámulni, de a kanyar után a motor leállt.

-          Ne csináld Jessi! – jött mosolyogva a fenyegetés. – Egyébként itt vagyunk.

Nem kellett kétszer mondania, hogy elszakítsam a tekintetem róla. Körbenéztem. Egy klub előtt álltunk a VIP parkolóban. A zene lüktetett és nevetés csendült az éjszakában. Fiatalok, velünk egyidős srácok és lányok, özönlöttek be a sötét helységbe. Kétkedve néztem Harryre. Ez biztos, hogy klub?

Harry sürgetett, hogy szálljak ki, vagy bezár, és leengedi pár centit, az ablakot, nehogy megfulladjak. Nem, mint, ha melegem lett volna…

Sietős léptekkel követtem, és próbáltam nem elvegyülni a többi beáramló vendéggel. Elméletben könnyebb volt végre hajtani, mint gyakorlatban. Harry már rég elől járt, amikor bekeveredtem egy csapat lány közé, akik kifele iszkoltak. Mind részeg volt, de az egyikük teljesen kiütötte magát. Két barna lány tartotta, az ernyedt testét és úgy húzták a földön. A szemfestéke elkenődött, akár csak a rúzsa. A haja kócos volt és csapzott. Gondolom túl volt pár wc felett töltött pillanaton. Elszörnyedve bámultam a lányt. Pár héttel ezelőtt én is így nézhettem ki. Ha nem lenne Diamond és Mare biztos nem úszom meg ép bőrrel. A lányok eközben leültették a lányt a földre. Nem akartam hallgatózni, de elcsíptem mit beszélnek.

-          Muszáj itt hagynunk, amíg ide hajtok. Nem lesz semmi baja. Te addig vigyázz rá! – magyarázta hevesen az egyik hosszú hajú barna lány. Közelebbről figyelve, tudtam, hogy ő józan. A másik lány hatalmasat bólintott és vadul vigyorgott.

-          Jó, Angela! – integetett a távolodó barátnőjének.

-          Figyelj oda rá Rachel! – kiáltotta Angela és eltűnt. Rachel percekig álldogált. És a tömeget bámulta. A mini ruhája felcsúszott és még csak észre sem vette. Más azonban igen. Két srác mosolyogva közelítették meg őket.

Pár ember nekem ütközött, de megingathatatlanul álltam a bejáratnál.

-          Sziasztok, szépségek!

Rachel a két srácra meredt. Oldalra billentette a fejét és úgy nézte az új jövevényeket. Mély levegőt vett és próbált nem butaságot kinyögni.

-          Hellosztok.

-          Jöttök egy körre? – biccentett a magasabb a totál kiütött lány felé.

-          Nem hiszem, hogy…

Az alacsonyabb srác gyorsan mozgott. Rachel arcához hajolt és megcsókolta. Nem tudta mit tesz bambán állt és hagyta, hogy ledugja a srác a nyelvét a torkán.

-          Scott. – biccentett, amikor elhúzódott Racheltől. – Hogy hívják a barátnőd?

Rachel körbenézett. A tekintete zavarodott volt, de nem annyira, hogy ne ismerje fel, hogy nincs jó helyen. Angelára várt.

-          Néma vagy szívecském? – röhögött Scott. – Ilyen jól csókolsz Mike? Elfelejt az ember beszélni?

Egy kéz nehezedett a vállamra. Bizsergető érzés áradt szét a testemben a vállamtól. Nem kellett megfordulnom, hogy tudjam ki áll mögöttem. Az illata elárulta.

-          Mire vársz? – suttogta.

-          Nem hagyhatjuk, hogy elvigyék. – motyogtam.

-          Jessica. – válaszolt Rachel. – Jessica a neve.

Szíven ütött a dolog. Itt egy lány, totál kiütve és nagyon hasonlít rám. A neve az alkata és az arca. Hirtelen észbe kaptam, hogy ez velem is megtörténhetne.

Harry nem válaszolt, csak bámulta őket.

-          Harry. – nyüszítettem, amikor Scott felnyársalta Jessicát, és a kezét a rövid ruha alá csúsztatta.

-          Legyen. – sóhajtotta és elindult a srácok felé.

-          Hé.

-          Igen, haver? – motyogta Mike. Pofátlanul jártatta a kezét Rachel testén. A lány kellemetlenül érezte magát, de nem volt ereje kiszabadulni. Reménykedve bámult ránk.

-          Békén hagynátok a lányokat? – kérdezte lefegyverző mosollyal Harry. Beletúrt a hajába.

Láthatóan volt hatása, csak nem arra, akire kellett volna, hogy legyen. Rachel elnyílt ajkakkal bámulta Harryt. A másodperc töredékéig, azt gondoltam, hogy jobb lenne, ha itt hagynánk. Megráztam a fejem. Ostoba féltékeny liba vagyok!

-          Miért is? – simogatta Scott Jessica fenekét. Felfordult a gyomrom. Harry mögött maradtam.

-          Mert szerintem nem akarnak veletek lógni… – villantott még egy műmosolyt a fiúkra.

-          Ja, hát persze…Te is meg akarod dugni? – röhögött Scott. – Majd ha végeztünk, talán odaadjuk nektek.

Úristen. Ezek a mocsok disznók! Harry minden izma megfeszült.

-          Jessi, hívd a biztonsági őröket. – mondta Harry. – Siess.

A félelemtől megbénultan tettem meg a távot. Kicsit sem férfias viselkedéssel, magyaráztam el az őrnek a történteket.

Angela autója ott állt, ahol az előbb én. Az első ülésen Rachel kuporgott, könny áztatta arccal. Közelebb értem, a nyomomban, az őrrel. Harry a karjaimban tartotta Jessicát. Óvatosan betette és elfektette a hátsó ülésen. Megint végig söpört rajtam a féltékenység. Bárcsak én lennék ott…

Teljesen megbolondultam! Kis híján megerőszakolták, én meg a helyében akarok lenni? Lehet, hogy teszek egy látogatást az orvosomnál.

-          Hé, Jessi! – Harry közeledett. Eligazította az őrt és felém fordult. – Mehetünk.

Scott és Mike hevesen magyarázták az igazukat. Hogy a két lány akaszkodott rájuk. Persze.

Lassan bólintottam. Szorosan követtem Harryt, nem maradtam le. Kerülgettük a táncolókat, és felváltva aggattuk le magunkról a lányokat. Harry igazán profi volt. Kedvesen elhúzódott a lányoktól, vagy kitért az ölelésre tárt karokat. Én azonban az első lányokkal komolyan megszenvedtem. Ne is beszéljünk a harmadikról. Lemaradtam Harry-től, és siettem, hogy nehogy szem elől tévesszem. Ekkor csapott le rám. Megragadta a karom és visszarántott. Ijedten rezzentem össze, és próbáltam kiszabadulni. Harry eltűnt a tömegben.

-          Nem, nem… – suttogta és az ágyékomnak dörzsölte magát.  Ellöktem magam és beleütköztem valakibe. Megpördültem és láttam, hogy Harry nevet. Rajtam.

-          Mi van? – kérdeztem dühösen.

A dühöm azonnal elpárolgott, amikor két kéz megmarkolta a fenekem. Elkerekedett a szemem. Megfordultam, hogy lássam a támadóm. Egy jól dekorált lány volt az. Kivágott ruhát viselt, ami nem volt rövidebb egy póló méreténél. Hosszú fekete haja volt, hatalmas barna szemei. Sok sminket viselt, méretes szempillákat.

-          Hagyd, Monica!

Egy öblös hang állította le a rám mászott lányt. Felnéztem és megkeresetem a hang forrását. Harry mellett állt. Elnyílt a szám. Hasonló kaliberű lány állt az oldalán, mint Monica.

-          Sasha. – mosolygott.

És akkor leesett. Iszonyat dühös lettem. Hivatásos lányok nyüzsögtek mindenhol. Próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire ideges lettem.

-          Harry. – sziszegtem, és karon ragadtam. Miközben elrángattam, bocsánatkérően mosolygott Monicára és Sashára.

-          Hölgyeim. Azonnal jövünk.

A lehető legmesszebb csendes sarokba rángattam magammal. Ha nem akart volna velem jönni, akkor egyszerűen megállt volna, de engedelmesen követett. A kezében egy kristály poharat szorongatott és szórakozottan iszogatta a kéken csillogó italt.

-          Igen, Jessi?

Nagy levegőt vettem, és elszámoltam tízig.

-          Mégis mi a szart képzeltél? – sziszegtem, elfúló hangon. – Hm?

-          Szórakozni jöttünk. – mutatott körbe jelentőség teljesen. – Talán valami gond van?

Mosolyogva tűntette el a maradék italt. Egy pincér, hasonló külsejű itallal teli tálcát egyensúlyozott. Harry karcsú ujjait két pohár köré fonta és elvette. Biccentett a pincérnek és mélyet kortyolt az egyik italból.

-          Harry! – méltatlankodtam. – Megbolondultál?

Megpróbáltam elvenni a poharakat, de magasra emelte. Nevetve figyelte, ahogy a poharakért küzdök. A mellkasunk összeért és Harry szemébe bámultam. Rám nézett. Közel hajoltam, az arcához, és a fülébe suttogtam.

-          Kösz, haver!

Megragadtam a két poharat, mert elengedte. Harry mérgesen nézett rám. Felocsúdott és a poharakat követelte.

-          Jessi, add vissza!

-          Nem. Nem iszol, haza kell, vigyél!

-          Visz a mentő, ha nem adod vissza – morogta.

A poharakat fejjel lefelé döntöttem, a kék löttyöt a szőnyeg rekordidő alatt itta magába, és lila foltot hagyott a szőnyegen.

-          A rohadt életbe! – szitkozódott.

Bocsánat kérően vállat vontam és a földre raktam a kiürített kristály poharakat.

Váratlanul Sasha jelent meg, nyomában Monicával. A hátamon felállt a szőr.

-          Minden rendben? – kérdezte Sasha és Harryt bámulta.

Harry sötét pillantást vetett rám. Sasha felé nyújtotta a karcsú ujjaiban végződő karját.

-          Igen. – válaszolta, és megragadta Sasha kezét.

Kellemetlenül éreztem magam. Legszívesebben fejvesztve rohantam volna el. Hogy lehetséges, hogy ilyen gyorsan változzon egy ember hangulata? Harry egy kibaszott nagy hangulatember.

Monica csendesen álldogált mellettem. A sarkán billegett. Gondoltam, hogy beszélek vele, hogy mennem kell, de a múltkori taxis incidens után nem volt kedvem taxizni, vagy sétálgatni. London utcái nem éjjel a legbiztonságosabbak.

-          Gyere. – búgta Monica és maga után húzott. Értetlenül követtem. Végig vezetett egy folyósón.

-          A kijárat felé viszel? – próbálkoztam.

Bólintott. Nagy megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Mit sem sejtve követtem egy nyitott ajtón keresztül. Monica hangos csattanással becsapta mögöttünk. Kattant a zár és Monica rám vetette magát. Az ágyra lökött.

-          Butus fiúcska, butus… –mormogta és megcsókolt. Próbáltam eltolni magamtól, de erősebb volt.

-          Monica! Hagyd abba! – könyörögtem, de ajkait az enyémre tapasztotta. Vadul csókolt és közben simogatta a nyakam. Undorodtam a helyzettől. Mit csináljak? Tudom! Megmondom, hogy meleg vagyok. Talán békén hagy.

-          Monica! – kiáltottam, mert vetkőzni kezdett. – Kérlek! Kérlek!

Monica lepisszegett és a sarokba húzódtam. Kacsintgatott és egyre több ruhától szabadult meg. Az ágyra mászott és maga alá gyűrt. Kapálóztam, de izgalom csillogott a szemében. Csak az ő malmára hajtom a vizet, így abbahagytam.

-          Kérlek, szállj le. Kérlek. – motyogtam.

-          Shhh…Jó lesz, ne aggódj. – kuncogott.

Az ajtó kinyílt. Harry masírozott be rajta. Mögötte Sasha állt, zavart arckifejezés ült az arcán. Beletúrt a göndör hajába és Monicát bámulta. Lehunytam a szemem, hogy ne lássa mennyire megalázó ez a helyzet.

-          Tűnj el. – sziszegte Monica. Jobban rám nehezedett, hogy elállt a lélegzetem. Nyöszörögtem. – Ő az én ügyfelem.

-          Már nem.

Közvetlenül mellettünk termett. Könnyedén lelökte rólam Monicát és felrángatott. Botladozva követtem végig a folyosó labirintusban. A szobából Monica indulatos szavai visszhangoztak.

A kocsihoz értünk. Mindenki minket bámult. Legalább is ezt éreztem, de senki nem nézett ránk.

-          Harry nem vezethetsz. – torkoltam le, ahogy visszatért a hangom, és a légzésem is helyre állt. Harry abbahagyta a kulcsokkal való vacakolást. A tenyerembe ejtette a kulcsokat. A mai napig nem tudom, hogy honnan tudta, hogy van jogosítványom, de nem is érdekelt.

Haza vezettem. Harry csendes volt, egyikünk sem beszélt a történtekről. Fáradtan tűnt, az út alatt a fejét a hideg ablaknak támasztotta. Harry néha mutatta merre menjek, hogy haza vigyem. Felálltam a kocsi behajtóra.  Ültünk az autóban.

-          Harry… – szólaltam meg.

-          Sajnálom. Tényleg Jessi. – vágott a mondatomba. Bólintottam, hogy tudomásul vettem. – Sajnálom.

-          Én meg köszönöm.

*Harry szemszöge*

Sűrű volt a ma este. Jessi, a lányok a bejáratnál, Monica és Sasha. És a pia. Most is érzem, hogy a kék lötty ellazít, de nem voltam már részeg. Itt ültünk Jessivel, az autóban.

-          Tudod, az én hibám. – csúszott ki a számon.

-          Igen a tiéd. – mosolygott Jessi. Ideges mosoly volt, de üdítő, mint hóesésben a napsugár. Az alkohol felruház egy kis költőiséggel. Két pohárral ittam a klubban, és még egyet Sasha szobájában.

Láttam, hogy ideges, mert a kulcsaim babrálta. Zöld szemei sötétek voltak, és nem nézett rám.

-          Jessi. – megszorítottam a vállát. – Nézz rám.

Kifújta a levegőt és rám emelte a tekintetét. Fájdalom és félelem kavargott a hihetetlenül zöld szemeiben. Csak a szemét néztem. Egy lányt láttam magam előtt. Hosszú hajjal és zöld szemekkel, nem egy vézna fiút. A kezem a tarkójára csúsztattam és megcsókoltam. Nem úgy, mint Sasha-t a klubban, hanem gyengéden. Jessi ellökött magától. Nem csókolt vissza. Tágra nyílt szemekkel bámult rám. Reszketett és vadul jártatta rajtam a szemét.

 

-          Mondd, hogy részeg vagy. – suttogta. – Mondd, hogy gyűlölsz.

-          Nem hazudom. – mosolyogtam. – De kibaszott részeg vagyok, és utállak.

Láthatóan megkönnyebbült, de a szemei és a testtartása feszült volt. Mint egy felhúzott rúgó, ami bármikor kipattanhat.

-          Vidd haza az autót, majd holnap visszahozod.

-          Rendben.

-          Jó éjt!

-          Neked is.

Kinyitottam az ajtót és kikászálódtam. Jessi aggodalmasan figyelt. Ó szerelem. Gondoltam. Talán mégis részeg vagyok? Intettem neki, és végig sétáltam a feljárón. Az ajtónál visszafordultam. Csikorgó kerekekkel fordult meg és hajtott el. Mekkora barom vagyok!

9. fejezet

Diamond faggatózott, hogy mit csináltam a srácoknál. Mindenről részletesen beszámoltam. Odavolt Harryért, amikor megtudta, hogy segített. Azonban csalódnia kellett, mert utána Harry elrontotta az iránta érzett szimpátiát Diamond részéről. Fáradt voltam, és elbúcsúztam. Útközben belestem az öcsémhez, aki szokás szerint a telefonján játszott. Csak akkor nézett fel, amikor vesztett. Hogy honnan tudom? Percekig álltam ott, mire egy sor ceruzátlan szavat mormolt el. Megcsóváltam a fejem és jó éjszakát kívántam.

-          Cső. – jött a válasz.

Tehát még mindig haragszik.

Azon kaptam magam, hogy a gondolataim Harry és a fiúk körül jár. Levetettem magam az ágyra és a telefonomon bütyköltem. Rutinosan feloldottam a billentyű zárat.

10 nem fogadott hívás, 5 üzenet.

A telefon kicsúszott a kezemből és az arcomnak csapódott. Fájdalom nyílalt az orromba.

-          A francba. – simogattam meg az említett területet. Fájdalmasan lüktetett.

A 10 nem fogadott hívásból 9 a Sarah-é volt, ahogy 3 üzenet is. Azonnal megnyitottam az üzeneteket.

Sarah: Felvennéd a telefont?

Sarah: Beszélnünk kell? Hogy haladsz a cikk vázlattal?

Sarah: Látom, nem érsz rám, vagy szimplán nem akarsz tudomást venni rólam, de holnapra várok egy bevezetőt vagy tudom is egy tudósítást. Reggel a Starbuckban találkozunk, és majd megbeszéljük.

Francba megint! Nem kezdtem neki. És még nem is terveztem. Egyszerűen nem tudtam mit is írhatnék. Lett volna miről beszámolni, de úgy éreztem, hogy lehet, hogy csak képzelődtem. Akármennyire is szeretném, hogy Harry visszavegyen az arroganciájából, nem tehettem.

Az ölembe fektettem a laptopom. Bekapcsoltam, és azonnal gépelni kezdtem. Időközben meglestem a twitterem. A facebookom elrejtettem és új twitterem lett, hogy ne bukjak le. Sehogy.

Megnőtt a követőim száma. Néhányan írtak, és persze személyes meg a fiúkhoz kapcsolódó kérdéseket tettek fel.  Nem válaszoltam, hanem tovább böngésztem. Találtam egy rólam és Harryről készített képet, azzal a címmel: „Két dögös és tökéletes pasi. Vajon miről folyt a csevej?”

Elkerekedett szemekkel bámultam a képet. Újraolvastam, de még mindig az volt a címe. Ahogy észrevettem rengeteg hozzászólás volt és a hírekkel foglalkozó oldalak rögtön lecsaptak, a „ki is ez a titokzatos személy” témával.

Néhány jól informált rajongó azonnal válaszolt.

@JessicaPerk: Ő a fiúk új személyi asszisztense. Jól kijön a fiúkkal. Főleg Harryvel.

Tévedsz.

@KellieCupcake: @Jessicaperk, én persze azt hallottam, hogy nem. Jessi Niall barátja.

Ő legalább kedvel, tehát fogjuk rá.

@MarrymeHaz69: Milyen neve van már XD. Jessi, az lány név.

@FOB4everand1D: Elég ciki. Vajon lánynak várták a szülei, és ráragadt a név?

@LukeMerc: Megérdemli a banda ezt a meleget is. Tiszta mágnes, az 1D, buzi mágnes.

@KellieCupcake: Menj Luke, miért kell irigynek lenni? Szerintem Jessi is dögös, és eszméletlen szexi xX.

Harry reakciója szinte azonnal érkezett. A teljes nevem magyarázta.

Elismerően hümmögtem, de zavart, hogy megint közbeavatkozik. A rajongók retweetelték, és kedvencezték a hozzászólását. Hosszas mérlegelés után írtam egy üzenetet neki.

 

JesseLWade: Belehaltál volna, ha nem tudsz beleszólni?

Harry_Styles: Teljes mértékben.

JesseLWade: Nem kaptál korlátozást? Látom sokat szoktál beszélgetni a rajongóiddal.

Elégedetten dőltem hátra. Frappáns támadás. Még nem írt. Én nyertem!

De az örömöm nem tartott sokáig. Harry visszavágott.

Harry­_Styles: Imáid nem ítéltettek meghallgatásra ott fent. Oh, tényleg a rajongók. Kezdtem aggódni, hogy nem ismered be, hogy híresek és tehetségesek vagyunk. Leesett egy kő a szívemről.

JesseLWade: Hogy nem esett az a kő valahova, ahol fájna…

Harry_Styles: Mérges vagy rám? Utász?Te vagy az első, akit ismerek is…

JesseLWade: Harry, az arrogancia halásos is lehet, ne feledd. Nem ismersz, nagyon nem.

Harry_Styles: Ez most fenyegetés volt?

JesseLWade: Nem, vedd a rossz karma első figyelmeztetésének. Mint aggódó Én, figyelmeztetlek.

Kezdtem úgy érezni, hogy flörtöl velem. Elhessegettem a képet. Nem, nem igaz. Ott van Louis.

Harry_Styles: Aggódsz? Wow.

JesseLWade: Vedd úgy, hogy hibát követtem el, most ezzel a hazugsággal.

Tíz percig vártam, de Harry még akkor sem írt vissza. Kicsit csalódottan léptem le, és rászántam magam a cikkem megírására.

Kinek nem cseng ismerősen a Harry Styles, a Zayn Malik, a Louis Tomlinson, a Niall Horan, vagy a Liam Payne? A világ minden pontján ismerik őket, és lányok milliói rajongnak értük. A rajongók directionereknek nevezik maguk, és elszántan imádják a fiúkat. Ahogy a népszerűségük nő, úgy a fanyalgó tábor is. Ésszerűtlen pletykák terjengnek, és sikerül kihúzniuk a gyufát a rajongóknál. De melyik rendelkezik valóság alappal? Melyik csak pletyka?

Pár sor után egyszerűen abbahagytam. Nem tudtam többet írni és nem is akartam. Harry és Louis jártak a fejembe és a beszélgetésük. Minden másodperccel, többet gondoltam rájuk, annál jobban éreztem bűnösnek magam. A szívem vadul dobolt a mellkasomban, reszkettem a dühtől. Hányinger környékezett. Vívódtam magammal. Tényleg képesek vagyok erre? Ép bőrrel vagy ésszel megúszom ezt a kalandot?

Sarah hangja szüntelen a fülembe csengett. Felpattantam, és bekapcsoltam a hangfalaim. Betettem a kedvenc rock számokból való összeállítást. Dübörgött az asztal a hangerőtől, de még így sem volt képes elhallgatatni a hangot a fejemben. Maximálisra tekertek a hangerőt. Arcom a párnába fúrtam.

A szívem egy ritmusra vert a basszussal, és elégedetten süppedtem a matracba. Már kezdtem jobban érezni magam.

-          Jessi!

  

Azt hittem, hogy képzelődöm, és tovább doboltam az ujjaimmal a párnán. A zene elhallgatott, mintha elvágták volna. Szitkozódva fordultam meg.

A fülem csengett, nem hallottam, amikor Diamond berontott a szobába.

Ott állt velem szemben, az alvós cuccában. A kezében kábelt szorongatott, elfehéredett ujjakkal. Az arcára volt írva, hogy nekik nem segített a zene. Lusta mosollyal kérdeztem meg:

-          Hangos volt?

-          Mi az, hogy hangos volt? – ordibált. A földre ejtette a kábeleket.

-          Jól van, na. – vontam meg a vállam.

-          Oh, a seggfej barátodtól tanultad ezt a lazaságot? – füstölgött.

-          Persze…Hogy találtad ki? Várj kire is gondolsz?

Ülőhelyzetbe küzdöttem magam. A gyomrom száznyolcvan fokos fordulatot vett, a lehetséges Harry név említésére. A szívem zakatolt. Én teljesen megbolondultam! Csillapítottam a zakatolást és vártam, hogy kimondja.

-          Harryről természetesen. – morgott Diamond. – Itt vár a konyhában, éjszaka, szerintem siess jó?

Először nem hallottam mit mondott és bólogattam. De tudatosult bennem, és elakadt a lélegzetem. A szívem megint vadul kalapált. Remegtem, és elnyílt az ajkam. Egy hang sem jött ki a torkomon.

-          Nem, nem viccelek. America szórakoztatja, siess már! Öltözz fel. – mondta és magamra hagyott a kalapáló szívemmel.

Mit keres itt? Magamra rángattam a tegnap esti ruháim és a szennyesbe dobtam a rózsaszín cuccaim. Ami biztos az biztos, alapon.

A hajamba túrtam, amikor a konyhába értem. Harry ott ült és Mare beszélt hozzá. Harry figyelt is, amíg észre nem vett. America elhallgatott, és elment.

-          Na, mit akarsz, haver? – dőltem az ajtókeretnek. – Nem hinném, hogy az éjszaka közepén az én tanácsaimra vágysz nőügyben. Vagy tévedek? – a kérdésemnek éle volt. Harry csak egy homlokráncolással megsózott választ adott.

-          Vár az éjszaka, és te is jössz. Még mielőtt elhagyjuk a várost a turné miatt, bulizunk. Van egy versenyem számodra.

Titokzatos verseny? Most? Nem megyek az biztos. Neeeem! Ehelyett mit mondtam?

-          Mehetünk.

8. fejezet

Itt is van a friss. Szeretném, ha mindenki, aki elolvasta, hagyna egy pipát és egy megjegyzést, hogy tudjam, hány olvasóm is van. Igazán leköteleznétek. Írhattok olyan dolgokat, amik tetszettek és amik nem. Hogy mit gondoltok kinek van igaza stb. :)

Jó olvasást, Lana xX.

Hallgasd olvasás közben.

"Tudod, nem csak a színpadon és a darabokban vannak színészek..."

-          Jessi minden rendben van?

-          Ja.

Liamnek átnyújtottam a palackot. Hálásan biccentett, és egy kortyra kiitta. De nem úsztam ennyivel.

-          Dühösnek tűnsz.

-          Ilyen az arcom. – mondtam unottan. Mosolyogtam, hogy eloszlassam a kételyeit. – Minden rendben van.

Láttam, hogy Harry megcsóválja a fejét. Az ajtóban állt és törölközővel itatta le az izzadtságot a homlokáról . Liam is észrevette. Kérdő tekintettel meredt a barátjára.

-          Furán viselkedsz Jessi. – firtatta Liam. – Igaz, srácok?

Zayn és Niall megvonta a vállát. Louist sem érdekelte különösen, de bólintott. Égnek emeltem a tekintetem. Szerettem volna, ha békén hagynak.

-          Nem viselkedem furcsán. Hagyjatok már. Semmiség, az egész.

Talán elég meggyőző lettem volna, ha Harry nem nevet harsányan. A homlokom-ráncoltam, amikor rá néztem. Szúró pillantásom lepergett róla. Liam magyarázatért fordult megint az irányába.

-          Jessi, az neked semmiség, hogy egy seggfej ide-oda rángatott, és elvette a telefonod? Akkor rendben van. De szerintem, nem voltál rendben. – váltott komolyabb hangnemre.
Tudtam, hogy nem sértegetni akar, de békén hagyna.

A szemem sarkából láttam, hogy Louis, Zayn és Niall fülelnek. Szemük izgatottan villant rám, hol Harryre. Liam felvonta a szemöldökét. Dühös lettem.

-          Szerencséd, hogy ott voltam. – mondta lágyan, ami olaj volt a tűzre. Az adrenalin és a düh pezsgett az ereimben és védekezésre sarkallt.

-          Nem kellett volna eljátszanod a hőst, haver! A helyzet ura voltam. Túlreagáltad.

Keresztbe fontam a mellkasom előtt a kezem. El kellett fednem a remegést, ami az adrenalin és düh kombinációja okozott. Kicsit összeszedettebben néztem ki, mint egy remegő kiskutya, akit nem vittek sétálni.

-          Láttam. A helyzet. Ura. Voltál. – forgatta a zöld szemeit. Közeledett felém. Ösztönösen tartottam a távolságot. A hangja gúnytól csöpögött és szándékosan tagolta, hogy feldühítsen. Sikerült neki.

-          Igen is. A helyzet ura voltam. – vágtam vissza makacsul. Louis és Zayn nagyon jól szórakoztak a vitánkon.

-          Sírtál. – folytatta. A kanapéra dobta a törölközőt, pont Louis orra alá. Louis nem tétovázva, de undorodva arébb dobta az anyagot. Niall lábára. Őt nem zavarta. Talán túlságosan lefoglalta a vitánk.

-          Most, hagyd abba.

Figyelmeztettem. Az öklöm ráztam felé. Harry nem vette tudomásul a gesztus. Közeledett és Louis nagy örömére, nem állt, meg amíg a személyes teremben nem férkőzött.

-          Hiába próbálod azt mutatni, hogy erős vagy, mert nem vagy az. Nem kell annak lenned. 

-          Egy puhány vagy. – sikkantotta Louis.

Niall ösztönösen vállba bokszolta. A védelmemre kelt.

-          Harry és Louis ti is bőgtetek az Over Again közben! – mondta dühösen. Ujjával a sértődött Louisra mutatott, és Harryre nézett. Zayn bólogatott, mint egy kutya a műszerfalon. Niall és ő, az én pártomon állt.

-          Te is sírtál! – vágott vissza Harry.

Niall a fejét csóválva nézett ránk.

-          De én nem szóltam meg Jessit miatta. Miért sírt? Kétlem, azért, hogy elveszíti a telefonját. Vagy tévedek?

Rám meredt. Várta a választ. Az, azonban a torkomon akadt. A nyelvem elnehezült és a gombóc eltorlaszolta a szavaim útját.

-          Nem. Azért sírt, mert a telefonja nélkül maradt volna. – nyelt egyet – A szülei meghaltak. – mondta Harry.

A fojtogató érzés erősödött. Egy láthatatlan kéz, a gyomrom markolta és vadul rázta. Pocsékul voltam. Haza akartam menni és a pizsamámba bújni. Csokit majszolni és nézni Maria tragédiáját.

El kell megint tűnnöm.

-          Niall, hozok egy kis vizet. Szomjasnak tűnsz. – motyogtam, közben kikerültem Harryt. Niall bólintott, és mérgesen Harryre meredt. Harry bűnbánóan lehajtotta a fejét és szótlanul állt. 
Már a folyosón voltam. A szívem hevesen vert, és éreztem, hogy megint érzem, azt, hogy egyedül vagyok. Még elviselhetetlenebb lett az érzés, hogy árva vagyok. Hogy Micheal is árva. És hogy Sarah-tól függ ez a szabadságunk is. Mi lett volna, ha a szüleim nem csak magukkal végeznek? Ha nem csak végig nézem, hanem én is a részese vagyok?

Jessica! Figyelmeztettem magam. Mit művelek? Vadul vágyom arra, hogy ne verjen a szívem. Megtehetném, de ez is csak azt bizonyítaná, hogy olyan vagyok, mint ők. Gyáva és önző.

Gyorsítottam, a folyosót, a padlóhoz csapódó cipőm hangja töltötte be. Elmorzsoltam egy könnycseppet, ami a nagy önuralmam ellenére is elszabadult. Akaratlanul is, Harry keze jutott eszembe. Az arcomon...

Milyen önző és gyáva lennék, ha magára hagynám az öcsém és a barátaim. Ha nem magam miatt, hanem miattuk, de végig csinálom.

Berontottam a raktárba és megragadtam az első palackot. Meglestem a címkéjét. Buborékos ásványvíz. Becsaptam magam mögött az ajtót és lassan tértem vissza. 
Az ajtó előtt ácsorogtam, és megacéloztam magam. Egy puhánynak és gyengének tűnő testben, erős lélek. Ahogy Mare mondta, a gerincem acélból van. És nem törhet össze senki.

Beléptem, és nem törődtem a hitetlenkedő arcokkal. Sejtettem, hogy azt várták tőlem, hogy hazamegyek.

-          Niall, tessék. – nyújtottam át a palackot. Döbbenten vette el és azt nézte mi bajom. Mosolyogtam, hogy lássák, jól vagyok. – Igyál, na! Vagy elmúlt a szomjúságod?

Játékosan, bár kevésbe örömmel, vállba bokszoltam. Micheal is sokszor verekedett és tőle lestem el.

-          Kösz. – nyögte ki. Viszonozta a mosolyom, bár a szemei kételyről árulkodtak.

Már épp akartam menni, amikor eszembe jutott valami. Megálltam.

-          Niall!

Visszafordultam az ajtóból.

-          Mehetek, úgy-e? Nincs szűkségetek rám? – A rám szót alig szűrtem ki a fogaim között.

Liam, és Niall egyszerre biccentettek.

-          Ja és valaki adna húsz fontot kölcsön?

Jelentőség teljesen Niallra néztem. Vette a célzást. Niall a nadrágja zsebébe túrt és előhúzta a pénztárcáját. Két tíz fontos bankjegyet nyomott a kezembe. Megköszöntem. Harry most már a kanapén ült, lassan odamentem hozzá. A kezébe nyomtam az egyik bankjegyet. Nem igazán értette miért is kapja, de eszébe jutott.

-          Nem kell visszafizetned. – mondta halkan.

A tíz fontost felém nyújtotta. Megráztam a fejem.

-          Még mindig jobb Niallnak lógni húsz fontjával, mint neked tízzel. – mondtam egy gyilkos mosoly kíséretében. Biccentettem a fiúknak és elmentem. Kicsit kegyetlen voltam, de nem érdekelt. Harry többet érdemelt volna, de túl gyenge voltam ahhoz, hogy megbántsam. Fiúként nem voltam sem erősebb, sem kegyetlenebb. Van olyan mondás, hogy habos babos hercegnőből soha nem lesz fiú?

Gyorsítottam a lépteim, hogy elérjem a következő buszt. Nem akartam megint taxival utazni. Most sem és soha. A telefonom biztonságos melegére csúsztattam a kezem. Ott volt.

-          Hé! Állj már meg. – hallottam távolról egy hangot. Ismerősnek tűnt, de közel volt a stadion kijárata és elnyomta a sikoltozó lányok hangja a távolit. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna, azonban nem szívhattam vissza azt a megtorpanást, de reméltem, hogy az egyik őr kiáltott rá az egyik ugráló lányra. Közelebb értem a kijárathoz.

A lányok eszeveszett sikítás közepette ordították, hogy: Harry! Akaratlanul is megpördültem. Harry ott állt alig öt méterre. Kocogásra váltott, a kezében valamit szorongatott.

-          Mondtam, hogy állj meg. – lihegett. A kezeit az oldalára szorította. – Tessék.

Egy belépő kártyát nyújtott át. Ott állt feketén fehéren a nevem és egy kis kocka a fénykép helyének. Muszáj készíttetnem egy képet, a mostani kinézetemről, mert nem szerencsés, ha a tavalyi lány Jessi képét ragasztanám be. A karomra csavartam a kártya madzagját. Harry ajkai szétnyíltak épp készült mondani valamit. Egy lány azonban a kerítést rángatta és nekünk, inkább Harrynek ordibált.

-          Harry! Harry! Légy a férjem. – kántálta a barátnőjével. – Fuck me Styles!

Elkerekedett szemekkel bámultam, az alig 12 éves lányokra.

-          Mit mondott? – kérdeztem Harryt. Ahogy azonban megint felém fordult a lány megint kántálni kezdett.

-          Ó, fogd már be! – üvöltöttem rá.

-          Harry! – sipította.

-          Fogd már be te pisis. – üvöltöttem rá. Elhallgatott és vadul pislogott. A pillanatnyi meglepettség után most már nekem ordított.

-          Ó, te fogd be. Az apám rendőr és idehívhatom. – lóbálta meg a telefonját.

-          Csak tessék szívem. Te viselkedsz őrült módjára, amíg én a te "férjeddel beszélek". – a levegőbe macskakarmot rajzoltam –     Lennél szíves és hívnád az apukád, hogy vigyen haza? Leköteleznél.

A lány tiltakozni kezdett, de az egyik őr a barátnőjével tovább tessékelte, mert felgyülemlett a nézőközönség.

Harry elismerően füttyentett. Rá meredtem. Az arca megint megváltozott, szégyen és bűntudat marcangolta.

-          Tényleg, Harry…Elérted, amit akartál?

Lendültem támadásba. A lánnyal való veszekedés, feltüzelt és kimondhatatlan haragra gerjedtem.

-          Nézd, sajnálom. Én-én nem tudom mi történt velem…– motyogta. – Sajnálom. Kérlek, ne haragudj, csak… A szavába vágtam.

-          Rendben. Bocsánat elfogadva. Most mennem kell, mert Micheal és én vacsorázni megyünk. Talán jönnek a lakótársaim is. Nem várakoztathatom meg.

Rámosolyogtam, bár veszekedni lett volna kedvem. A belépő kártyám a zsebembe dugtam és a nadrágom zsebébe csúsztattam a kezem. Harry mosolygott, és a fejét csóválta.

-          Lekésem a buszom. – nyögtem, de nem mozdultam. Harry sem.

Na, jó, de most mennem kell.

-          Kösz, ezt az izét. – céloztam a zsebemben nyugvó belépőt.

Bólintott, és megfordultam. Lassan mentem, mint aki nem épp a buszra siet. Előttem lebegett, Harry arca, és az, hogy mennyire megveti a viselkedésem. Előttem lebegett, amikor szerelmet vallott Louis-nak és nem tudtam úgy a szemébe nézni, hogy ne lássam, máshol jár.

-          Jessi? – szólalt meg Harry.

Visszafordultam. Egy közeli lámpa megvilágított, pár lépésre álltam a kijárattól. Tölcsért formáltam és a szememhez emeltem, hogy lássam Harry sziluettjét. Vártam, hogy folytassa.

-          Tudod, nem csak a színpadon és a darabokban vannak színészek. – mondta. A hangja elhalt, ahogy távolodott.

Nem tudom, hogy ezt miért mondta. De éreztem, hogy nekem szól. Nem a színészet iránti szeretetéről beszélt nekem...