3. fejezet

"Nagyszerű! Nem egészen egy óra múlva, már más nemű leszek."

-          Ez lenne az? – Kétségbeesetten kerestem a Walldrop utcában azt a házat, amit Delia mondott. Idegesen méregettem egy nagy épületet. Úgy éreztem, hogy ez lesz az. A szívem idegesen dörömbölt a mellkasomban. Attól tartottam, hogy a szembe jövő emberek meghallják. Féltem. Én Jessi Wade, féltem. Életemben másodszor, kimondhatatlanul. Lehunytam a szemem. Nem! Soha többé nem félhetek. Nem veszíthetem el sem önmagam, sem Michaelt. Túl nagy kockázat lenne munka nélkül élni, és Michaelt is eltartani. De nem kell ezt tennem. Megteszi, majd más. Lesz más a kém, a kétszínű dög, de én nem. Teljesen határozottan nyitottam ki a szemem. Elmegyek, mintha nem is jöttem volna ide. Sarah – nak megmondom, hogy csináltassa meg mással. Talán, ha keresek valami kifogást, nem rúg ki… Dehogynem rúg ki. Mondtam magamnak. Te meg úgy táncolsz, ahogy ő fütyül. Csak én meg nem tudok táncolni.

-          Elnézést. Miben segíthetek? – szólalt meg mellettem egy egyenruhás nő. Túlságosan lefoglaltak a gondolataim. Észre sem vettem, hogy már be is sétáltam és mozdulatlanul állok a csarnok közepén. Az emberek méregettek, és fejüket felkapva figyeltek. A nő hátrasimított egy kiszabadult hajtincset, a tökéletesen elrendezett kontyából. Megköszörülte a torkát és édesen mosolyogva várta a válaszom, akár a többi szemtanú. Hé, Jessi! Elhatároztál valamit. Kifújtam a levegőt, a tüdőm hálásan szívta magába az oxigén dús levegőt. A túlbuzgó szöszi megjelenése óta, bent tartottam a levegőt. Csak nyugodtan, csak nyugodtan…

-          Delia O’hara-t keresem. – mondtam egy halvány mosoly kíséretében. Kihúztam magam, hogy a szöszit befolyásoljam. A nő, lenézően pillantott rám.

-          A főnököt? – A mosolya eltűnt, szúrós pillantásokra cserélve. Körbefonta maga előtt a karjait. – Mit akarna egy ilyen magaféle, itt?

Sértett a hangneme és a szó használata. Megigazítottam a ruhám szegélyét. Oldalra biccentettem a fejem.

-          Tudja mit, Melanie? – hasznos előnynek éreztem, hogy megtudtam a nevét a kitűzőjéről. – Ne érdekelje magát az. Inkább vezessen oda. Még ma.

Melanie ajkai elnyíltak meglepetésében. A kezeit maga mellé szorította, kihúzta magát. Összepréselte rúzsozott ajkait, intett, hogy kövessem, azzal sarkon fordult. A megjelenésem, azt sugallta, hogy magabiztos vagyok és bármit elérek, amit akarok. Talán arra számított, hogy megsemmisít egy gúnyos megjegyzéssel, de bírtam már ki többet is. Az árvaházban, mindig bántottak. Hol szavakkal, hol fizikailag. Felállt a szőr a hátamon, a borzongató emlékekre. Nehéz volt túlélni, de már vége. Vége. Győzködtem magam. Befordultam a sarkon Melanie után. Egy hatalmas üvegajtó előtt állt meg. Bent fodrászok, sminkesen tevékenykedtek. Ez egy szépségszalon? Persze, hogy az…Talán Melanie arra értette, a kérdését, hogy miért vagyok itt, ha ki vagyok sminkelve, és a hajam is tökéletes. Szégyenkezve pillantottam rá.

-          Itt van a főnök. Azonnal hívom is. – ragadta meg az aranyszínű kilincset. Erőltetett mosollyal adott nyomatékot a szándékának.

-          Majd én. – mosolyogtam rá. Határozott kézmozdulattal megragadtam a kilincset. Könnyedén belibbentem a keletkezett résen. Elképedve nézett utánam.

-          Viszlát Mel! – hagytam magam mögött a szöszit. Magabiztosan sétáltam végig a foglalatoskodó emberek között. Ha most elesnék, akkor oda lenne a tekintélyem. Futott át az agyamon. A gondolat mosolyt csalt az arcomra. Néhányan visszamosolyogtak rám. Szeretné látni, azt Melanie!

-          Jessi Wade? – sietett elém egy egyenruhás lány. A kitűzőjén Angela állt. Melanie - val ellentétben őszintén mosolygott, és kedvesen viselkedett.

-          Igen, Angela. – szólaltam meg végül. A neve hallatára, jobban kihúzta magát és szólásra nyitotta a száját:

-          Delia már várja. Iszonyú pipa. Kérlek, kövessen. – biccentett a folyosó végére. Rámosolyogtam a hétköznapi szóhasználatra. Korban közelebb állt hozzám, mint Melanie. Szőke haját, még világosabbra szívta a nap, lazán és kócosan hullott a vállára. Megálltunk. Ibolyakék szemeit az ajtóra szegezte. Megfogta a kilincset, megfordult:

-          Jessi, tegezhetlek?

-          Igen. Már szólni szerettem volna. – vallottam be. Leporoltam a ruhám. Megigazítottam a szegélyét, és leszedegettem a nem létező szöszöket. Angela már visszafordult, hogy belépjen, de még a válla felett hátra szólt.

-          Bízd rám magad. Ha jót akarsz magadnak. – kuncogott. Lenyomta a kilincset, és már bent is voltunk. Nem volt időm megkérdezni, hogy hogy is értette az előbbit, de rájöttem.

-          Na, végre! – sóhajtott egy nő. Felénk közeledett. Vélhetőleg ő volt Delia. - Hol voltatok? A fejét dörzsölte, mint akit migrén gyötör.

-          Feltartottam. – hazudta gond nélkül. Lepleztem a hálám iránta. Delia - ra bámultam, bocsánatkérően vállat vontam.

-          Angela! Megmondtam, hogy többet, ne késsen el miattad egyetlen kuncsaftom sem. – morogta. – Jessi készen vagy?

-          Teljes mértékben. – bólintottam. Delia elfordult tőlem és a szoba sarkába sétált. Nem láttam merre megy, mert eltűnt. Hol van? Angela felé fordultam. Eltátogtam egy köszönömöt. Kacsintott. Delia élesen metsző hangja szakította félbe.

-          Kérlek, gyere ide Jessi. Angela mehetsz. Követtem Delia hangját. Feltehetőleg megtalálom. Nem nagy meglepetésemre egy ajtó volt ott. Résnyire nyitva volt. Beszéd hallatszott bentről.

-          Ide gyere. – kiáltotta. Tétován léptem be. A labirintusokat utáltam, és visszavettem a magabiztosságomból. A szoba kellemes volt és gyéren világított. Időm sem volt körbenézni, Delia a székre lökött. Megfordított, hogy ne láthassam magam. A közeli bőrfotelen egy velem egyidős lány és srác ült.

-          Hello! – intettek egyszerre mosolyogva. Biccentettem. Delia intett nekik, ők meg talpra ugrottak. Az asztalhoz sétáltak és a kezükbe vettek néhány dolgot. Egy sminktáskát, egy fésűt, sminklemosót, és egy ollót.

-          Minek kell az olló? – kérdeztem rémülten. A hajamhoz kaptam.

-          Bizony le kell vágni. – ciccegett Delia. Ha nem torzult volna el az arca a fájdalomtól, ami kínozta biztos, azt mondom, hogy még élvezi is.

-          De… – Delia felemelte a kezét, és belém fojtotta a szót.

-          Amber és Marshall majd átvesz. Nekem dolgom, de visszajövök. Csak múlna már el ez a migrén…

Sarkon fordult és becsukta maga mögött az ajtót. Könyörögve pislogtam felváltva az átalakítóimra. Szánalmasan festhettem ki, mert Amber mellém sétált és átkarolt.

-          Igyekszem kicsit lányosabbra vágni. – suttogta. Bólintottam. A torkom gombóc szorongatta. Izzad a tenyerem. Marshall a nyakam köré terített egy leplet, hogy ne legyen hajas a ruhám. Gyakorlott mozdulatokkal lemosta a reggeli feldobott sminkem, amitől megcsonkítva éreztem magam. Apró változtatásokat végzett rajtam. Ekkor jött Amber.

-          Kész vagy? – kérdezte együtt érzően. Nem – gondoltam.

-          Igen. – sóhajtottam. Lehunytam a szemem és minden hajszálam, magamban siratva, vártam a végét. Az olló hangja felért egy középkor kínzással. Minden csattanás után a fejem könnyebbnek éreztem. Amber megkocogtatta a vállam. Észre se vettem, hogy abbamaradt a hajam vágás. Ezek szerint kész.

-          Jól vagy? – kérdezte egyszerre Marshall és Amber.

-          Meglepően még igen. – szűrtem ki a fogam között.

-          Jól nézel ki. – nevetett Marshall, hogy oldja a feszültséget.

-          Szerintem is. – értett egyet vele Amber. Hálásan mosolyogtam rájuk. Megpróbálták a lehetetlent, jobb kedvre deríteni. Fészkelődni kezdtem. Vajon megnézhetem már magam?

-          Nem, még nem nézheted meg magad, Jessi. – közölte Amber. Kísérteties volt. Mintha olvasná a gondolataim.

-          Nem, nem olvasok a gondolataidban. – nevetett fel. Elpirultam, a buta gondolatra. – Na, akkor még pár simítás és kész leszel Jessi. Mint fiú látod, újra magad.

Szorgalmasan dolgoztak az átalakítóim. Számomra érthetetlen dolgokat mondtak egymásnak, és nem is fáradtam a megértésükkel. Beletörődve élveztem a kényeztetést. Ecsetek csiklandozták a bőröm, és fésűk szántották az új hajam. Már kezdtem teljesen ellazulni, amikor Marshall megfordított a székkel. Mohón nyitottam ki a szemem. Elképedtem. Egy fiú bámult vissza rám a tükörből. Ő volt a tükörképem. A hajam rövidebb volt, az egész külsőm sokkal fiúsabb lett. A méregzöld szemeim, még mindig hatalmas pillák keretezték. Hitetlenkedve túrtam a hajamba, és tapogattam az arcom.

-          Tetszik Jessi? – vigyorgott Amber.

-          Ha lány lennék, mármint az vagyok, szerelmes lennék magamba. – nevettem fel. Ők is csatlakoztak.

-          Megmutatjuk, hogy hogyan tudod magad fiúként sminkelni. – tért vissza a küldetéshez Marshall.

-          Sminkelni? – döbbentem le. A tekintetem nem szakítottam el a tükörképemtől, de figyeltem Marshallra.

-          Igen, de nem kell gyakran, csak időközben. – legyintett Amber. Megrázta a barna fürtjeit és a füle mögé tűrte. Barna őzikei szemei és göndör haja, passzolt a bronzszínű bőréhez. Marshall merőben más volt. Fekete tűsis haja volt, és kék szemei. Mindketten divatosan voltak felöltözve, a mai divat szerint.

-          Itt vannak a ruháid, és a cipőd. – mutatott a szoba végébe. Az asztalon egy fekete póló, farmer, és bakancs állt. Erőtlenül álltam fel, és sétáltam az új öltözékemhez. Végig simítottam rajtuk és magammal vittem az öltőzőbe.

Az álruhám teljes volt. A hajam, a ruhám, az arcom, minden. Idegenkedve szemléltem magam a tükörben, Amber társaságában. Időközben nagyszerűen összebarátkoztunk. Rájöttem, hogy nagyszerű egy lány.

-          Jessi! – rohant be Marshall lélekszakadva. Amberrel összenéztünk. Mi baja?

-          Hívnak. – nyújtotta át a telefont. A táskám és a telefonom a másik szobában hagytam, ahol Marshall tevékenykedett és ahol átalakítottak. Most a szomszédos szobában ültünk, teázva.

-          Ez meg ki? – kérdeztem fennhangon. Egy ismeretlen szám hívott. Úgy döntöttem felveszem.

-          Haló? Itt Jessi Wade.

-          Jó napot! Itt Paul Higgins. Ön jelentkezett a személyi asszisztensi állásra. Tájékoztatnám néhány részletről, ha nem bánja.

Elakadt a szavam. Ilyen hamar? Honnan van meg a mobilszámom? Sarah miért nem értesített? Kavarogtak bennem az érzések. A félelem dühbe csapott át, elnémítva.

-          Jessi? Hall engem? –Paul hangja aggodalmasnak tűnt. Azt hiszi egy buta liba vagy. Vagyis gúnár akarom mondani.

-          Itt va-va-vagyok. – dadogtam.

-          Akkor mondom is. Összpontosítva figyeltem. Közben felnéztem, hogy lássam a srácok arcát. Érdeklődve méregettek.

-          Rendben. Viszlát. – búcsúztam Paultól.

-          Mit mondott? – kíváncsiskodott Amber. Marshall oldalba bökte. Amber visszaütött, játékosan barátja vállába boxolt.

-          Információkat. – sóhajtottam. Elmeséltem nekik, hogy Paul szeretne találkozni velem, és a fiúk velük lesznek. Megbeszéljük a fontosabb részleteket és kapok pár nap próbaidőt.

-          Mikor találkoztok? – nyomott el egy ásítást Marshall.

-          Azt mondta, majd hív. – vontam meg a vállam. Amber bólintott, hogy megértette.

 

***

Amberrel és Marshallal gyorsan telt az idő. Úgy találtam, hogy ideje hazaindulnom. Az utcán sétáltam és a kirakatokban bámultam magam. Néhány lány csábosan kacsingatott rám, tekergették a hajuk és úgy pislogtak, mintha valami a szemükbe ment volna. A tízedik lány után már cafatokban lógtak az idegeim. A telefoncsörgésem zökkentett ki. Már a végső taktusokat játszotta, mire sikerült előhalásznom.

-          Igen? – szóltam bele reménykedve, hogy Sarah az. De nem ő volt. A férfi hangja ismerős volt. Nem tellett sok időbe, hogy felismerjem Paul volt az.

-          Ide kéne jönnöd most. A Nando’s – ba. A központban vagyunk a St. Jo..

-          A St. John mellett. – fejeztem be. Tudtam, mert én is ott voltam…