9. fejezet

Diamond faggatózott, hogy mit csináltam a srácoknál. Mindenről részletesen beszámoltam. Odavolt Harryért, amikor megtudta, hogy segített. Azonban csalódnia kellett, mert utána Harry elrontotta az iránta érzett szimpátiát Diamond részéről. Fáradt voltam, és elbúcsúztam. Útközben belestem az öcsémhez, aki szokás szerint a telefonján játszott. Csak akkor nézett fel, amikor vesztett. Hogy honnan tudom? Percekig álltam ott, mire egy sor ceruzátlan szavat mormolt el. Megcsóváltam a fejem és jó éjszakát kívántam.

-          Cső. – jött a válasz.

Tehát még mindig haragszik.

Azon kaptam magam, hogy a gondolataim Harry és a fiúk körül jár. Levetettem magam az ágyra és a telefonomon bütyköltem. Rutinosan feloldottam a billentyű zárat.

10 nem fogadott hívás, 5 üzenet.

A telefon kicsúszott a kezemből és az arcomnak csapódott. Fájdalom nyílalt az orromba.

-          A francba. – simogattam meg az említett területet. Fájdalmasan lüktetett.

A 10 nem fogadott hívásból 9 a Sarah-é volt, ahogy 3 üzenet is. Azonnal megnyitottam az üzeneteket.

Sarah: Felvennéd a telefont?

Sarah: Beszélnünk kell? Hogy haladsz a cikk vázlattal?

Sarah: Látom, nem érsz rám, vagy szimplán nem akarsz tudomást venni rólam, de holnapra várok egy bevezetőt vagy tudom is egy tudósítást. Reggel a Starbuckban találkozunk, és majd megbeszéljük.

Francba megint! Nem kezdtem neki. És még nem is terveztem. Egyszerűen nem tudtam mit is írhatnék. Lett volna miről beszámolni, de úgy éreztem, hogy lehet, hogy csak képzelődtem. Akármennyire is szeretném, hogy Harry visszavegyen az arroganciájából, nem tehettem.

Az ölembe fektettem a laptopom. Bekapcsoltam, és azonnal gépelni kezdtem. Időközben meglestem a twitterem. A facebookom elrejtettem és új twitterem lett, hogy ne bukjak le. Sehogy.

Megnőtt a követőim száma. Néhányan írtak, és persze személyes meg a fiúkhoz kapcsolódó kérdéseket tettek fel.  Nem válaszoltam, hanem tovább böngésztem. Találtam egy rólam és Harryről készített képet, azzal a címmel: „Két dögös és tökéletes pasi. Vajon miről folyt a csevej?”

Elkerekedett szemekkel bámultam a képet. Újraolvastam, de még mindig az volt a címe. Ahogy észrevettem rengeteg hozzászólás volt és a hírekkel foglalkozó oldalak rögtön lecsaptak, a „ki is ez a titokzatos személy” témával.

Néhány jól informált rajongó azonnal válaszolt.

@JessicaPerk: Ő a fiúk új személyi asszisztense. Jól kijön a fiúkkal. Főleg Harryvel.

Tévedsz.

@KellieCupcake: @Jessicaperk, én persze azt hallottam, hogy nem. Jessi Niall barátja.

Ő legalább kedvel, tehát fogjuk rá.

@MarrymeHaz69: Milyen neve van már XD. Jessi, az lány név.

@FOB4everand1D: Elég ciki. Vajon lánynak várták a szülei, és ráragadt a név?

@LukeMerc: Megérdemli a banda ezt a meleget is. Tiszta mágnes, az 1D, buzi mágnes.

@KellieCupcake: Menj Luke, miért kell irigynek lenni? Szerintem Jessi is dögös, és eszméletlen szexi xX.

Harry reakciója szinte azonnal érkezett. A teljes nevem magyarázta.

Elismerően hümmögtem, de zavart, hogy megint közbeavatkozik. A rajongók retweetelték, és kedvencezték a hozzászólását. Hosszas mérlegelés után írtam egy üzenetet neki.

 

JesseLWade: Belehaltál volna, ha nem tudsz beleszólni?

Harry_Styles: Teljes mértékben.

JesseLWade: Nem kaptál korlátozást? Látom sokat szoktál beszélgetni a rajongóiddal.

Elégedetten dőltem hátra. Frappáns támadás. Még nem írt. Én nyertem!

De az örömöm nem tartott sokáig. Harry visszavágott.

Harry­_Styles: Imáid nem ítéltettek meghallgatásra ott fent. Oh, tényleg a rajongók. Kezdtem aggódni, hogy nem ismered be, hogy híresek és tehetségesek vagyunk. Leesett egy kő a szívemről.

JesseLWade: Hogy nem esett az a kő valahova, ahol fájna…

Harry_Styles: Mérges vagy rám? Utász?Te vagy az első, akit ismerek is…

JesseLWade: Harry, az arrogancia halásos is lehet, ne feledd. Nem ismersz, nagyon nem.

Harry_Styles: Ez most fenyegetés volt?

JesseLWade: Nem, vedd a rossz karma első figyelmeztetésének. Mint aggódó Én, figyelmeztetlek.

Kezdtem úgy érezni, hogy flörtöl velem. Elhessegettem a képet. Nem, nem igaz. Ott van Louis.

Harry_Styles: Aggódsz? Wow.

JesseLWade: Vedd úgy, hogy hibát követtem el, most ezzel a hazugsággal.

Tíz percig vártam, de Harry még akkor sem írt vissza. Kicsit csalódottan léptem le, és rászántam magam a cikkem megírására.

Kinek nem cseng ismerősen a Harry Styles, a Zayn Malik, a Louis Tomlinson, a Niall Horan, vagy a Liam Payne? A világ minden pontján ismerik őket, és lányok milliói rajongnak értük. A rajongók directionereknek nevezik maguk, és elszántan imádják a fiúkat. Ahogy a népszerűségük nő, úgy a fanyalgó tábor is. Ésszerűtlen pletykák terjengnek, és sikerül kihúzniuk a gyufát a rajongóknál. De melyik rendelkezik valóság alappal? Melyik csak pletyka?

Pár sor után egyszerűen abbahagytam. Nem tudtam többet írni és nem is akartam. Harry és Louis jártak a fejembe és a beszélgetésük. Minden másodperccel, többet gondoltam rájuk, annál jobban éreztem bűnösnek magam. A szívem vadul dobolt a mellkasomban, reszkettem a dühtől. Hányinger környékezett. Vívódtam magammal. Tényleg képesek vagyok erre? Ép bőrrel vagy ésszel megúszom ezt a kalandot?

Sarah hangja szüntelen a fülembe csengett. Felpattantam, és bekapcsoltam a hangfalaim. Betettem a kedvenc rock számokból való összeállítást. Dübörgött az asztal a hangerőtől, de még így sem volt képes elhallgatatni a hangot a fejemben. Maximálisra tekertek a hangerőt. Arcom a párnába fúrtam.

A szívem egy ritmusra vert a basszussal, és elégedetten süppedtem a matracba. Már kezdtem jobban érezni magam.

-          Jessi!

  

Azt hittem, hogy képzelődöm, és tovább doboltam az ujjaimmal a párnán. A zene elhallgatott, mintha elvágták volna. Szitkozódva fordultam meg.

A fülem csengett, nem hallottam, amikor Diamond berontott a szobába.

Ott állt velem szemben, az alvós cuccában. A kezében kábelt szorongatott, elfehéredett ujjakkal. Az arcára volt írva, hogy nekik nem segített a zene. Lusta mosollyal kérdeztem meg:

-          Hangos volt?

-          Mi az, hogy hangos volt? – ordibált. A földre ejtette a kábeleket.

-          Jól van, na. – vontam meg a vállam.

-          Oh, a seggfej barátodtól tanultad ezt a lazaságot? – füstölgött.

-          Persze…Hogy találtad ki? Várj kire is gondolsz?

Ülőhelyzetbe küzdöttem magam. A gyomrom száznyolcvan fokos fordulatot vett, a lehetséges Harry név említésére. A szívem zakatolt. Én teljesen megbolondultam! Csillapítottam a zakatolást és vártam, hogy kimondja.

-          Harryről természetesen. – morgott Diamond. – Itt vár a konyhában, éjszaka, szerintem siess jó?

Először nem hallottam mit mondott és bólogattam. De tudatosult bennem, és elakadt a lélegzetem. A szívem megint vadul kalapált. Remegtem, és elnyílt az ajkam. Egy hang sem jött ki a torkomon.

-          Nem, nem viccelek. America szórakoztatja, siess már! Öltözz fel. – mondta és magamra hagyott a kalapáló szívemmel.

Mit keres itt? Magamra rángattam a tegnap esti ruháim és a szennyesbe dobtam a rózsaszín cuccaim. Ami biztos az biztos, alapon.

A hajamba túrtam, amikor a konyhába értem. Harry ott ült és Mare beszélt hozzá. Harry figyelt is, amíg észre nem vett. America elhallgatott, és elment.

-          Na, mit akarsz, haver? – dőltem az ajtókeretnek. – Nem hinném, hogy az éjszaka közepén az én tanácsaimra vágysz nőügyben. Vagy tévedek? – a kérdésemnek éle volt. Harry csak egy homlokráncolással megsózott választ adott.

-          Vár az éjszaka, és te is jössz. Még mielőtt elhagyjuk a várost a turné miatt, bulizunk. Van egy versenyem számodra.

Titokzatos verseny? Most? Nem megyek az biztos. Neeeem! Ehelyett mit mondtam?

-          Mehetünk.

8. fejezet

Itt is van a friss. Szeretném, ha mindenki, aki elolvasta, hagyna egy pipát és egy megjegyzést, hogy tudjam, hány olvasóm is van. Igazán leköteleznétek. Írhattok olyan dolgokat, amik tetszettek és amik nem. Hogy mit gondoltok kinek van igaza stb. :)

Jó olvasást, Lana xX.

Hallgasd olvasás közben.

"Tudod, nem csak a színpadon és a darabokban vannak színészek..."

-          Jessi minden rendben van?

-          Ja.

Liamnek átnyújtottam a palackot. Hálásan biccentett, és egy kortyra kiitta. De nem úsztam ennyivel.

-          Dühösnek tűnsz.

-          Ilyen az arcom. – mondtam unottan. Mosolyogtam, hogy eloszlassam a kételyeit. – Minden rendben van.

Láttam, hogy Harry megcsóválja a fejét. Az ajtóban állt és törölközővel itatta le az izzadtságot a homlokáról . Liam is észrevette. Kérdő tekintettel meredt a barátjára.

-          Furán viselkedsz Jessi. – firtatta Liam. – Igaz, srácok?

Zayn és Niall megvonta a vállát. Louist sem érdekelte különösen, de bólintott. Égnek emeltem a tekintetem. Szerettem volna, ha békén hagynak.

-          Nem viselkedem furcsán. Hagyjatok már. Semmiség, az egész.

Talán elég meggyőző lettem volna, ha Harry nem nevet harsányan. A homlokom-ráncoltam, amikor rá néztem. Szúró pillantásom lepergett róla. Liam magyarázatért fordult megint az irányába.

-          Jessi, az neked semmiség, hogy egy seggfej ide-oda rángatott, és elvette a telefonod? Akkor rendben van. De szerintem, nem voltál rendben. – váltott komolyabb hangnemre.
Tudtam, hogy nem sértegetni akar, de békén hagyna.

A szemem sarkából láttam, hogy Louis, Zayn és Niall fülelnek. Szemük izgatottan villant rám, hol Harryre. Liam felvonta a szemöldökét. Dühös lettem.

-          Szerencséd, hogy ott voltam. – mondta lágyan, ami olaj volt a tűzre. Az adrenalin és a düh pezsgett az ereimben és védekezésre sarkallt.

-          Nem kellett volna eljátszanod a hőst, haver! A helyzet ura voltam. Túlreagáltad.

Keresztbe fontam a mellkasom előtt a kezem. El kellett fednem a remegést, ami az adrenalin és düh kombinációja okozott. Kicsit összeszedettebben néztem ki, mint egy remegő kiskutya, akit nem vittek sétálni.

-          Láttam. A helyzet. Ura. Voltál. – forgatta a zöld szemeit. Közeledett felém. Ösztönösen tartottam a távolságot. A hangja gúnytól csöpögött és szándékosan tagolta, hogy feldühítsen. Sikerült neki.

-          Igen is. A helyzet ura voltam. – vágtam vissza makacsul. Louis és Zayn nagyon jól szórakoztak a vitánkon.

-          Sírtál. – folytatta. A kanapéra dobta a törölközőt, pont Louis orra alá. Louis nem tétovázva, de undorodva arébb dobta az anyagot. Niall lábára. Őt nem zavarta. Talán túlságosan lefoglalta a vitánk.

-          Most, hagyd abba.

Figyelmeztettem. Az öklöm ráztam felé. Harry nem vette tudomásul a gesztus. Közeledett és Louis nagy örömére, nem állt, meg amíg a személyes teremben nem férkőzött.

-          Hiába próbálod azt mutatni, hogy erős vagy, mert nem vagy az. Nem kell annak lenned. 

-          Egy puhány vagy. – sikkantotta Louis.

Niall ösztönösen vállba bokszolta. A védelmemre kelt.

-          Harry és Louis ti is bőgtetek az Over Again közben! – mondta dühösen. Ujjával a sértődött Louisra mutatott, és Harryre nézett. Zayn bólogatott, mint egy kutya a műszerfalon. Niall és ő, az én pártomon állt.

-          Te is sírtál! – vágott vissza Harry.

Niall a fejét csóválva nézett ránk.

-          De én nem szóltam meg Jessit miatta. Miért sírt? Kétlem, azért, hogy elveszíti a telefonját. Vagy tévedek?

Rám meredt. Várta a választ. Az, azonban a torkomon akadt. A nyelvem elnehezült és a gombóc eltorlaszolta a szavaim útját.

-          Nem. Azért sírt, mert a telefonja nélkül maradt volna. – nyelt egyet – A szülei meghaltak. – mondta Harry.

A fojtogató érzés erősödött. Egy láthatatlan kéz, a gyomrom markolta és vadul rázta. Pocsékul voltam. Haza akartam menni és a pizsamámba bújni. Csokit majszolni és nézni Maria tragédiáját.

El kell megint tűnnöm.

-          Niall, hozok egy kis vizet. Szomjasnak tűnsz. – motyogtam, közben kikerültem Harryt. Niall bólintott, és mérgesen Harryre meredt. Harry bűnbánóan lehajtotta a fejét és szótlanul állt. 
Már a folyosón voltam. A szívem hevesen vert, és éreztem, hogy megint érzem, azt, hogy egyedül vagyok. Még elviselhetetlenebb lett az érzés, hogy árva vagyok. Hogy Micheal is árva. És hogy Sarah-tól függ ez a szabadságunk is. Mi lett volna, ha a szüleim nem csak magukkal végeznek? Ha nem csak végig nézem, hanem én is a részese vagyok?

Jessica! Figyelmeztettem magam. Mit művelek? Vadul vágyom arra, hogy ne verjen a szívem. Megtehetném, de ez is csak azt bizonyítaná, hogy olyan vagyok, mint ők. Gyáva és önző.

Gyorsítottam, a folyosót, a padlóhoz csapódó cipőm hangja töltötte be. Elmorzsoltam egy könnycseppet, ami a nagy önuralmam ellenére is elszabadult. Akaratlanul is, Harry keze jutott eszembe. Az arcomon...

Milyen önző és gyáva lennék, ha magára hagynám az öcsém és a barátaim. Ha nem magam miatt, hanem miattuk, de végig csinálom.

Berontottam a raktárba és megragadtam az első palackot. Meglestem a címkéjét. Buborékos ásványvíz. Becsaptam magam mögött az ajtót és lassan tértem vissza. 
Az ajtó előtt ácsorogtam, és megacéloztam magam. Egy puhánynak és gyengének tűnő testben, erős lélek. Ahogy Mare mondta, a gerincem acélból van. És nem törhet össze senki.

Beléptem, és nem törődtem a hitetlenkedő arcokkal. Sejtettem, hogy azt várták tőlem, hogy hazamegyek.

-          Niall, tessék. – nyújtottam át a palackot. Döbbenten vette el és azt nézte mi bajom. Mosolyogtam, hogy lássák, jól vagyok. – Igyál, na! Vagy elmúlt a szomjúságod?

Játékosan, bár kevésbe örömmel, vállba bokszoltam. Micheal is sokszor verekedett és tőle lestem el.

-          Kösz. – nyögte ki. Viszonozta a mosolyom, bár a szemei kételyről árulkodtak.

Már épp akartam menni, amikor eszembe jutott valami. Megálltam.

-          Niall!

Visszafordultam az ajtóból.

-          Mehetek, úgy-e? Nincs szűkségetek rám? – A rám szót alig szűrtem ki a fogaim között.

Liam, és Niall egyszerre biccentettek.

-          Ja és valaki adna húsz fontot kölcsön?

Jelentőség teljesen Niallra néztem. Vette a célzást. Niall a nadrágja zsebébe túrt és előhúzta a pénztárcáját. Két tíz fontos bankjegyet nyomott a kezembe. Megköszöntem. Harry most már a kanapén ült, lassan odamentem hozzá. A kezébe nyomtam az egyik bankjegyet. Nem igazán értette miért is kapja, de eszébe jutott.

-          Nem kell visszafizetned. – mondta halkan.

A tíz fontost felém nyújtotta. Megráztam a fejem.

-          Még mindig jobb Niallnak lógni húsz fontjával, mint neked tízzel. – mondtam egy gyilkos mosoly kíséretében. Biccentettem a fiúknak és elmentem. Kicsit kegyetlen voltam, de nem érdekelt. Harry többet érdemelt volna, de túl gyenge voltam ahhoz, hogy megbántsam. Fiúként nem voltam sem erősebb, sem kegyetlenebb. Van olyan mondás, hogy habos babos hercegnőből soha nem lesz fiú?

Gyorsítottam a lépteim, hogy elérjem a következő buszt. Nem akartam megint taxival utazni. Most sem és soha. A telefonom biztonságos melegére csúsztattam a kezem. Ott volt.

-          Hé! Állj már meg. – hallottam távolról egy hangot. Ismerősnek tűnt, de közel volt a stadion kijárata és elnyomta a sikoltozó lányok hangja a távolit. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna, azonban nem szívhattam vissza azt a megtorpanást, de reméltem, hogy az egyik őr kiáltott rá az egyik ugráló lányra. Közelebb értem a kijárathoz.

A lányok eszeveszett sikítás közepette ordították, hogy: Harry! Akaratlanul is megpördültem. Harry ott állt alig öt méterre. Kocogásra váltott, a kezében valamit szorongatott.

-          Mondtam, hogy állj meg. – lihegett. A kezeit az oldalára szorította. – Tessék.

Egy belépő kártyát nyújtott át. Ott állt feketén fehéren a nevem és egy kis kocka a fénykép helyének. Muszáj készíttetnem egy képet, a mostani kinézetemről, mert nem szerencsés, ha a tavalyi lány Jessi képét ragasztanám be. A karomra csavartam a kártya madzagját. Harry ajkai szétnyíltak épp készült mondani valamit. Egy lány azonban a kerítést rángatta és nekünk, inkább Harrynek ordibált.

-          Harry! Harry! Légy a férjem. – kántálta a barátnőjével. – Fuck me Styles!

Elkerekedett szemekkel bámultam, az alig 12 éves lányokra.

-          Mit mondott? – kérdeztem Harryt. Ahogy azonban megint felém fordult a lány megint kántálni kezdett.

-          Ó, fogd már be! – üvöltöttem rá.

-          Harry! – sipította.

-          Fogd már be te pisis. – üvöltöttem rá. Elhallgatott és vadul pislogott. A pillanatnyi meglepettség után most már nekem ordított.

-          Ó, te fogd be. Az apám rendőr és idehívhatom. – lóbálta meg a telefonját.

-          Csak tessék szívem. Te viselkedsz őrült módjára, amíg én a te "férjeddel beszélek". – a levegőbe macskakarmot rajzoltam –     Lennél szíves és hívnád az apukád, hogy vigyen haza? Leköteleznél.

A lány tiltakozni kezdett, de az egyik őr a barátnőjével tovább tessékelte, mert felgyülemlett a nézőközönség.

Harry elismerően füttyentett. Rá meredtem. Az arca megint megváltozott, szégyen és bűntudat marcangolta.

-          Tényleg, Harry…Elérted, amit akartál?

Lendültem támadásba. A lánnyal való veszekedés, feltüzelt és kimondhatatlan haragra gerjedtem.

-          Nézd, sajnálom. Én-én nem tudom mi történt velem…– motyogta. – Sajnálom. Kérlek, ne haragudj, csak… A szavába vágtam.

-          Rendben. Bocsánat elfogadva. Most mennem kell, mert Micheal és én vacsorázni megyünk. Talán jönnek a lakótársaim is. Nem várakoztathatom meg.

Rámosolyogtam, bár veszekedni lett volna kedvem. A belépő kártyám a zsebembe dugtam és a nadrágom zsebébe csúsztattam a kezem. Harry mosolygott, és a fejét csóválta.

-          Lekésem a buszom. – nyögtem, de nem mozdultam. Harry sem.

Na, jó, de most mennem kell.

-          Kösz, ezt az izét. – céloztam a zsebemben nyugvó belépőt.

Bólintott, és megfordultam. Lassan mentem, mint aki nem épp a buszra siet. Előttem lebegett, Harry arca, és az, hogy mennyire megveti a viselkedésem. Előttem lebegett, amikor szerelmet vallott Louis-nak és nem tudtam úgy a szemébe nézni, hogy ne lássam, máshol jár.

-          Jessi? – szólalt meg Harry.

Visszafordultam. Egy közeli lámpa megvilágított, pár lépésre álltam a kijárattól. Tölcsért formáltam és a szememhez emeltem, hogy lássam Harry sziluettjét. Vártam, hogy folytassa.

-          Tudod, nem csak a színpadon és a darabokban vannak színészek. – mondta. A hangja elhalt, ahogy távolodott.

Nem tudom, hogy ezt miért mondta. De éreztem, hogy nekem szól. Nem a színészet iránti szeretetéről beszélt nekem...  

7. fejezet

Pipáljatok, és hagyjatok megjegyzést :) Jó olvasást!

Hallgasd ezt!♥

-          Harry! – megpördültem. Ott állt velem szemben, a haja csillogott az utcalámpa fényében a ráfújt lakktól. A ruhája is tökéletesen állt rajta, gyanítom, a stylistok kitettek magukért. Úristen! Mennyi az idő? Elkésünk mindketten! Elég ideig ittam magamba Harry látványát, és már biztonságban éreztem magam.

-          Tíz font. – mondta a sofőr. Harry maga mögé húzott, mint egy ötévest, és úgy is kukucskáltam ki a válla felett. Mérgesen dobta a taxis kezébe a pénzt.

-          Köszönöm. – mondta. – A barátnőd? Tudod, hogy nem igazán díjazzák, az emberek a melegek kapcsolatát. Mint aggódó embertársad mondom, hogy ne vidd emberek közelébe. – biccentett felém. Jobban megbújtam Harry árnyékában.

-          Én, mint aggódó polgár mondom, hogy jobb, ha minél gyorsabban elhúz innen, és visszaadja azt a telefont, mielőtt, majd magyarázkodik a rendőrségen.

A sofőr tétován bámult Harryre, nem félt tőle, de nem is viselkedett úgy, mint velem. Talán Harry fenyegető méregzöld szemei, vagy a 180 cm magasságával bírta a sofőrt jobb belátásra. Kihajolt az ablakon, és a kezébe csúsztatta a telefonom.

Harry elvette a telefont és hozzám fordult.

-          Jól vagy?

Bólintottam. Ilyen állapotban, nem igazán tudtam volna férfias hangot kiadni. A sós könnyeim az arcomra száradtak. Még szipogtam, és a csuklóm lüktetett. A kérdésétől eszembe jutott, hogy fáj. Óvatosan simítottam végig a bőrfelületen. A gyér fényben csak egy vörös foltot láttam. Talán később zúzódás less, vagy reményeim szerint, semmi nyoma a ma történteknek.

Időközben a taxis elégedetten elhajtott, és a gyomrom szorítása is alább hagyott. Harry javasolta, hogy menjük be, mert jobb, ha nem ácsorgunk itt.

Szótlanul követtem Harryt. Lehet, hogy félre ismertem, de nem tudtam letenni a büszkeségemről, vagyis ami maradt belőle. Amikor az ajtóhoz értünk megállt.

Beleütköztem. Az illata, a gyomrom görcsbe rándult. Nem lehet igaz. Egy szót nem szól és így viselkedek. És fiú vagyok! Vagyis annak kellene látszanom. Tegyek megjegyzést arra, hogy máskor szóljon, ha megáll? Az igazán fiús lenne, de nem volt lelkem semmit sem mondani. Megmentett, és már csak a telefonom kell visszaadnia. Szó nélkül hátra léptem. Harry megfordult. A sötétben csak két csillogó zöld szemet láttam és fürtöket. Rózsaszín ajkai elnyíltak.

-          Sajnálom, ami a szüleiddel történt. – mondta. Szándékosan nem néztem a szemébe. Nincs szükségem, pont az ő sajnálatára. Azt kívántam bárcsak Niall vagy Liam jött volna ide, és nem Harry. Tudtam, nem kedvel, és most tartozom neki. Jó párosítás!

-          Mindegy. Ők döntöttek így. Nem kellett volna magukkal rántaniuk minket is. Talán jobb lett volna, ha nem találnak meg és már halott lennék. De boldogabb.

Azonnal megbántam, amit mondtam. Szégyelltem magam, nagyon. Pont Harrynek mondom el, azt, amit senki másnak? Miért is gondolom egyáltalán alkalmasnak ezt a percet? Jobb, ha elhúzok. Nem néztem Harryre, kikerültem és feltéptem az ajtót. A folyósón csend és sötétség honolt. Nagyon hasonlított a lelkiállapotomra.

Sokáig csak, a cipőm betonhoz csapódása hallatszott. A megtett méterekkel tompult el a haragom. Lelassítottam. Mögöttem zihált valaki. Tudtam, hogy Harry az, de nem hallottam, mert túlságosan lefoglalt a cipőm csattogása. Nem is emlékszem mikor kezdtem újra sírni. Gyűlöltem magam, hogy ilyen szentimentális vagyok…

-          He Jessi! – Harry megragadta a karom és visszafordított.

-          Csak, csak, hagyj. – mondtam és kiszabadítottam magam.

-          Tessék. – nyújtotta felém a telefont. Olyan esetlenül tartotta a telefonom, hogy elvettem. Az ujjaink összeértek egy pillanatig. Láttam, hogy az arcom nézi. Sietősen törölgettem le a pulcsim ujjával. Harry közelebb lépett. Kezét az arcomhoz közelítette, a hüvelyujjával letörölt egy ép könnycseppet. A keze melegséget árasztott. Ha a lány Jessi lettem volna, maradtam volna, de fiú Jessi voltam. Ellöktem a kezét. Fájt a gondolat, hogy fiú vagyok és így viselkedik. Úgy éreztem, hogy igazak a pletykák. Mennem kellett. Sarkon fordultam és ott hagytam Harryt.

Nem kellett hátranéznem, tudtam, hogy kezét még mindig a levegőben tartja és bámul utánam. A tekintetét a hátamban éreztem, jól esett, amikor befordultam a sarkon és bemenekültem a vécébe, rendbe szedni magam. Már amennyire lehet.

Harry

A pillanat tört részéig eljátszottam a gondolattal, hogy megcsókolom Jessit. A dühtől csillogó szemei, a vonallá préselődött vékony ajka, és a fehér, hamvas bőre nem helyén való érzéseket váltott ki belőlem. Őrültem, hogy ő józan volt, és elment. Nagy hiba lett volna megcsókolni…Ráadásul egy fiú, és mégis olthatatlan vágyat éreztem, arra, hogy megérintsem. Annyira lányos, hogy ha nem lenne rövid a haja és átkozottul lapos, nem is gondolkodnék el, azon, hogy lány-e vagy fiú. De a viselkedése fiús, olyan lányos fiú.

Nagy gondok vannak velem az már biztos! De annyira ellenállhatatlan, hogy az már fáj.

Beszélnem kell Louis-val, most rögtön, mert nem bírom magamban tartani. Amióta megjelent ez van, semmi sincs rendben az én megszokott kis világomban.

Rosszul voltam attól, a gondolattól, hogy egy fiúhoz vonzódom. Melegnek lenni, nem bűn, de ki magyarázza meg ezt a rajongóknak?

Amikor a mosdó előtt haladtam el, hallottam, hogy szipog valaki. Nem mentem be. Sürgős beszélgetni valóm van, a barátommal.

Az öltözőben találtam. Egyedül volt és telefonozott. Ahogy közelebb értem, láttam, hogy a Candy Crush-t ostromolja. Nem nézett fel rám, amíg nem fejezte be.

-          Mi van haver? – vigyorgott. Felnézett rám, és tudta, hogy nem vagyok visszamosolygós kedvemben. – Csak nem nő ügy Styles? Letámadott valaki, amikor szellőztél?

-          Nem, Louis. – huppantam le mellé. – Rosszabb.

Összevonta a szemöldökét. Kikapcsolta a telefont és az asztalra dobta. Feltűnően méregetett. Biztos, a megoldást kereste. Nem mondtam semmit, és sejtettem, hogy őmaga rájött a problémámra.

-          Ó, te szentséges!

Megforgattam a szemem. Beszéltem már vele, Jessiről, hogy nem bírom, mert zavar a jelenléte, és szerintem kikövetkeztette.

-          Mit csináljak? – sóhajtottam fel. Babráltam a fürjeimmel. – Szerelmes vagyok!

Kicsit halkabbra vettem a hangerőt és hozzátettem:

-          Egy fiúba!

-          Nem hinném, Harry. – mondta higgadtan a barátom. – Csak össze vagy zavarodva. Ne legyél vele túlságosan jóban, utasítsd el. Szedj fel egy lányt, és rendben leszel. Kiengeded a gőzt. – bokszolt gyengéden vállba.

-          Úgy legyen Louis. Úgy legyen.

Jessi

A szemem még mindig vörös volt. Egyébként külsőre, meg rendben voltam. A fejemben, a zűrzavar kevésbé. Vadul cikáztak a gondolataim, és mindegyikben szerepelt Harry. Ahogy megment, ahogy szembe fordított magával. Könyörgöm, ne legyen meleg. Add Istenem, hogy egy rossz vicc legyen. Ő Harry Styles! Istenem kérlek.

Úgy találtam, hogy nem bújhatok el egy örökké valóságig a mosdóban így, kicsit összeszedettebben vágtam neki a folyosónak. Sorra nyitottam be a különböző termekbe, de egy lélek sem volt sehol. Már épp feladtam volna a keresést, amikor a folyosó végén egy fénycsóva jelezte, emberek jelenlétét. Halkan és óvatosan lépegettem, hogy ne üssek zajt. Ha esetleg Paul lenne ott és nem a fiúk, kirúgna rögvest. Beszéd hallatszott, így közelebb mentem. Tisztán hallatszott minden:

-          Mit csináljak? – sóhajtott fel a hang. – Szerelmes vagyok!

-          Egy fiúba!

Jött halkan a folytatás.

-          Nem hinném, Harry. – mondta higgadtan a Louis.  Valamivel babrált, mert elnyomta a következő mondatát, csak a végét hallottam.

-          Szedj fel egy lányt, és rendben leszel. Kiengeded a gőzt.

-          Úgy legyen Louis. Úgy legyen.

 Belestem a résen. Harry ült Louis-val szemben. Azt hittem tévedek, hogy ők beszélgetnek. A hátam a falnak vetett és lecsúsztam. Atyám! Nyögtem magamban. Nem lehet igaz!