8. fejezet

Itt is van a friss. Szeretném, ha mindenki, aki elolvasta, hagyna egy pipát és egy megjegyzést, hogy tudjam, hány olvasóm is van. Igazán leköteleznétek. Írhattok olyan dolgokat, amik tetszettek és amik nem. Hogy mit gondoltok kinek van igaza stb. :)

Jó olvasást, Lana xX.

Hallgasd olvasás közben.

"Tudod, nem csak a színpadon és a darabokban vannak színészek..."

-          Jessi minden rendben van?

-          Ja.

Liamnek átnyújtottam a palackot. Hálásan biccentett, és egy kortyra kiitta. De nem úsztam ennyivel.

-          Dühösnek tűnsz.

-          Ilyen az arcom. – mondtam unottan. Mosolyogtam, hogy eloszlassam a kételyeit. – Minden rendben van.

Láttam, hogy Harry megcsóválja a fejét. Az ajtóban állt és törölközővel itatta le az izzadtságot a homlokáról . Liam is észrevette. Kérdő tekintettel meredt a barátjára.

-          Furán viselkedsz Jessi. – firtatta Liam. – Igaz, srácok?

Zayn és Niall megvonta a vállát. Louist sem érdekelte különösen, de bólintott. Égnek emeltem a tekintetem. Szerettem volna, ha békén hagynak.

-          Nem viselkedem furcsán. Hagyjatok már. Semmiség, az egész.

Talán elég meggyőző lettem volna, ha Harry nem nevet harsányan. A homlokom-ráncoltam, amikor rá néztem. Szúró pillantásom lepergett róla. Liam magyarázatért fordult megint az irányába.

-          Jessi, az neked semmiség, hogy egy seggfej ide-oda rángatott, és elvette a telefonod? Akkor rendben van. De szerintem, nem voltál rendben. – váltott komolyabb hangnemre.
Tudtam, hogy nem sértegetni akar, de békén hagyna.

A szemem sarkából láttam, hogy Louis, Zayn és Niall fülelnek. Szemük izgatottan villant rám, hol Harryre. Liam felvonta a szemöldökét. Dühös lettem.

-          Szerencséd, hogy ott voltam. – mondta lágyan, ami olaj volt a tűzre. Az adrenalin és a düh pezsgett az ereimben és védekezésre sarkallt.

-          Nem kellett volna eljátszanod a hőst, haver! A helyzet ura voltam. Túlreagáltad.

Keresztbe fontam a mellkasom előtt a kezem. El kellett fednem a remegést, ami az adrenalin és düh kombinációja okozott. Kicsit összeszedettebben néztem ki, mint egy remegő kiskutya, akit nem vittek sétálni.

-          Láttam. A helyzet. Ura. Voltál. – forgatta a zöld szemeit. Közeledett felém. Ösztönösen tartottam a távolságot. A hangja gúnytól csöpögött és szándékosan tagolta, hogy feldühítsen. Sikerült neki.

-          Igen is. A helyzet ura voltam. – vágtam vissza makacsul. Louis és Zayn nagyon jól szórakoztak a vitánkon.

-          Sírtál. – folytatta. A kanapéra dobta a törölközőt, pont Louis orra alá. Louis nem tétovázva, de undorodva arébb dobta az anyagot. Niall lábára. Őt nem zavarta. Talán túlságosan lefoglalta a vitánk.

-          Most, hagyd abba.

Figyelmeztettem. Az öklöm ráztam felé. Harry nem vette tudomásul a gesztus. Közeledett és Louis nagy örömére, nem állt, meg amíg a személyes teremben nem férkőzött.

-          Hiába próbálod azt mutatni, hogy erős vagy, mert nem vagy az. Nem kell annak lenned. 

-          Egy puhány vagy. – sikkantotta Louis.

Niall ösztönösen vállba bokszolta. A védelmemre kelt.

-          Harry és Louis ti is bőgtetek az Over Again közben! – mondta dühösen. Ujjával a sértődött Louisra mutatott, és Harryre nézett. Zayn bólogatott, mint egy kutya a műszerfalon. Niall és ő, az én pártomon állt.

-          Te is sírtál! – vágott vissza Harry.

Niall a fejét csóválva nézett ránk.

-          De én nem szóltam meg Jessit miatta. Miért sírt? Kétlem, azért, hogy elveszíti a telefonját. Vagy tévedek?

Rám meredt. Várta a választ. Az, azonban a torkomon akadt. A nyelvem elnehezült és a gombóc eltorlaszolta a szavaim útját.

-          Nem. Azért sírt, mert a telefonja nélkül maradt volna. – nyelt egyet – A szülei meghaltak. – mondta Harry.

A fojtogató érzés erősödött. Egy láthatatlan kéz, a gyomrom markolta és vadul rázta. Pocsékul voltam. Haza akartam menni és a pizsamámba bújni. Csokit majszolni és nézni Maria tragédiáját.

El kell megint tűnnöm.

-          Niall, hozok egy kis vizet. Szomjasnak tűnsz. – motyogtam, közben kikerültem Harryt. Niall bólintott, és mérgesen Harryre meredt. Harry bűnbánóan lehajtotta a fejét és szótlanul állt. 
Már a folyosón voltam. A szívem hevesen vert, és éreztem, hogy megint érzem, azt, hogy egyedül vagyok. Még elviselhetetlenebb lett az érzés, hogy árva vagyok. Hogy Micheal is árva. És hogy Sarah-tól függ ez a szabadságunk is. Mi lett volna, ha a szüleim nem csak magukkal végeznek? Ha nem csak végig nézem, hanem én is a részese vagyok?

Jessica! Figyelmeztettem magam. Mit művelek? Vadul vágyom arra, hogy ne verjen a szívem. Megtehetném, de ez is csak azt bizonyítaná, hogy olyan vagyok, mint ők. Gyáva és önző.

Gyorsítottam, a folyosót, a padlóhoz csapódó cipőm hangja töltötte be. Elmorzsoltam egy könnycseppet, ami a nagy önuralmam ellenére is elszabadult. Akaratlanul is, Harry keze jutott eszembe. Az arcomon...

Milyen önző és gyáva lennék, ha magára hagynám az öcsém és a barátaim. Ha nem magam miatt, hanem miattuk, de végig csinálom.

Berontottam a raktárba és megragadtam az első palackot. Meglestem a címkéjét. Buborékos ásványvíz. Becsaptam magam mögött az ajtót és lassan tértem vissza. 
Az ajtó előtt ácsorogtam, és megacéloztam magam. Egy puhánynak és gyengének tűnő testben, erős lélek. Ahogy Mare mondta, a gerincem acélból van. És nem törhet össze senki.

Beléptem, és nem törődtem a hitetlenkedő arcokkal. Sejtettem, hogy azt várták tőlem, hogy hazamegyek.

-          Niall, tessék. – nyújtottam át a palackot. Döbbenten vette el és azt nézte mi bajom. Mosolyogtam, hogy lássák, jól vagyok. – Igyál, na! Vagy elmúlt a szomjúságod?

Játékosan, bár kevésbe örömmel, vállba bokszoltam. Micheal is sokszor verekedett és tőle lestem el.

-          Kösz. – nyögte ki. Viszonozta a mosolyom, bár a szemei kételyről árulkodtak.

Már épp akartam menni, amikor eszembe jutott valami. Megálltam.

-          Niall!

Visszafordultam az ajtóból.

-          Mehetek, úgy-e? Nincs szűkségetek rám? – A rám szót alig szűrtem ki a fogaim között.

Liam, és Niall egyszerre biccentettek.

-          Ja és valaki adna húsz fontot kölcsön?

Jelentőség teljesen Niallra néztem. Vette a célzást. Niall a nadrágja zsebébe túrt és előhúzta a pénztárcáját. Két tíz fontos bankjegyet nyomott a kezembe. Megköszöntem. Harry most már a kanapén ült, lassan odamentem hozzá. A kezébe nyomtam az egyik bankjegyet. Nem igazán értette miért is kapja, de eszébe jutott.

-          Nem kell visszafizetned. – mondta halkan.

A tíz fontost felém nyújtotta. Megráztam a fejem.

-          Még mindig jobb Niallnak lógni húsz fontjával, mint neked tízzel. – mondtam egy gyilkos mosoly kíséretében. Biccentettem a fiúknak és elmentem. Kicsit kegyetlen voltam, de nem érdekelt. Harry többet érdemelt volna, de túl gyenge voltam ahhoz, hogy megbántsam. Fiúként nem voltam sem erősebb, sem kegyetlenebb. Van olyan mondás, hogy habos babos hercegnőből soha nem lesz fiú?

Gyorsítottam a lépteim, hogy elérjem a következő buszt. Nem akartam megint taxival utazni. Most sem és soha. A telefonom biztonságos melegére csúsztattam a kezem. Ott volt.

-          Hé! Állj már meg. – hallottam távolról egy hangot. Ismerősnek tűnt, de közel volt a stadion kijárata és elnyomta a sikoltozó lányok hangja a távolit. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna, azonban nem szívhattam vissza azt a megtorpanást, de reméltem, hogy az egyik őr kiáltott rá az egyik ugráló lányra. Közelebb értem a kijárathoz.

A lányok eszeveszett sikítás közepette ordították, hogy: Harry! Akaratlanul is megpördültem. Harry ott állt alig öt méterre. Kocogásra váltott, a kezében valamit szorongatott.

-          Mondtam, hogy állj meg. – lihegett. A kezeit az oldalára szorította. – Tessék.

Egy belépő kártyát nyújtott át. Ott állt feketén fehéren a nevem és egy kis kocka a fénykép helyének. Muszáj készíttetnem egy képet, a mostani kinézetemről, mert nem szerencsés, ha a tavalyi lány Jessi képét ragasztanám be. A karomra csavartam a kártya madzagját. Harry ajkai szétnyíltak épp készült mondani valamit. Egy lány azonban a kerítést rángatta és nekünk, inkább Harrynek ordibált.

-          Harry! Harry! Légy a férjem. – kántálta a barátnőjével. – Fuck me Styles!

Elkerekedett szemekkel bámultam, az alig 12 éves lányokra.

-          Mit mondott? – kérdeztem Harryt. Ahogy azonban megint felém fordult a lány megint kántálni kezdett.

-          Ó, fogd már be! – üvöltöttem rá.

-          Harry! – sipította.

-          Fogd már be te pisis. – üvöltöttem rá. Elhallgatott és vadul pislogott. A pillanatnyi meglepettség után most már nekem ordított.

-          Ó, te fogd be. Az apám rendőr és idehívhatom. – lóbálta meg a telefonját.

-          Csak tessék szívem. Te viselkedsz őrült módjára, amíg én a te "férjeddel beszélek". – a levegőbe macskakarmot rajzoltam –     Lennél szíves és hívnád az apukád, hogy vigyen haza? Leköteleznél.

A lány tiltakozni kezdett, de az egyik őr a barátnőjével tovább tessékelte, mert felgyülemlett a nézőközönség.

Harry elismerően füttyentett. Rá meredtem. Az arca megint megváltozott, szégyen és bűntudat marcangolta.

-          Tényleg, Harry…Elérted, amit akartál?

Lendültem támadásba. A lánnyal való veszekedés, feltüzelt és kimondhatatlan haragra gerjedtem.

-          Nézd, sajnálom. Én-én nem tudom mi történt velem…– motyogta. – Sajnálom. Kérlek, ne haragudj, csak… A szavába vágtam.

-          Rendben. Bocsánat elfogadva. Most mennem kell, mert Micheal és én vacsorázni megyünk. Talán jönnek a lakótársaim is. Nem várakoztathatom meg.

Rámosolyogtam, bár veszekedni lett volna kedvem. A belépő kártyám a zsebembe dugtam és a nadrágom zsebébe csúsztattam a kezem. Harry mosolygott, és a fejét csóválta.

-          Lekésem a buszom. – nyögtem, de nem mozdultam. Harry sem.

Na, jó, de most mennem kell.

-          Kösz, ezt az izét. – céloztam a zsebemben nyugvó belépőt.

Bólintott, és megfordultam. Lassan mentem, mint aki nem épp a buszra siet. Előttem lebegett, Harry arca, és az, hogy mennyire megveti a viselkedésem. Előttem lebegett, amikor szerelmet vallott Louis-nak és nem tudtam úgy a szemébe nézni, hogy ne lássam, máshol jár.

-          Jessi? – szólalt meg Harry.

Visszafordultam. Egy közeli lámpa megvilágított, pár lépésre álltam a kijárattól. Tölcsért formáltam és a szememhez emeltem, hogy lássam Harry sziluettjét. Vártam, hogy folytassa.

-          Tudod, nem csak a színpadon és a darabokban vannak színészek. – mondta. A hangja elhalt, ahogy távolodott.

Nem tudom, hogy ezt miért mondta. De éreztem, hogy nekem szól. Nem a színészet iránti szeretetéről beszélt nekem...