7. fejezet

Pipáljatok, és hagyjatok megjegyzést :) Jó olvasást!

Hallgasd ezt!♥

-          Harry! – megpördültem. Ott állt velem szemben, a haja csillogott az utcalámpa fényében a ráfújt lakktól. A ruhája is tökéletesen állt rajta, gyanítom, a stylistok kitettek magukért. Úristen! Mennyi az idő? Elkésünk mindketten! Elég ideig ittam magamba Harry látványát, és már biztonságban éreztem magam.

-          Tíz font. – mondta a sofőr. Harry maga mögé húzott, mint egy ötévest, és úgy is kukucskáltam ki a válla felett. Mérgesen dobta a taxis kezébe a pénzt.

-          Köszönöm. – mondta. – A barátnőd? Tudod, hogy nem igazán díjazzák, az emberek a melegek kapcsolatát. Mint aggódó embertársad mondom, hogy ne vidd emberek közelébe. – biccentett felém. Jobban megbújtam Harry árnyékában.

-          Én, mint aggódó polgár mondom, hogy jobb, ha minél gyorsabban elhúz innen, és visszaadja azt a telefont, mielőtt, majd magyarázkodik a rendőrségen.

A sofőr tétován bámult Harryre, nem félt tőle, de nem is viselkedett úgy, mint velem. Talán Harry fenyegető méregzöld szemei, vagy a 180 cm magasságával bírta a sofőrt jobb belátásra. Kihajolt az ablakon, és a kezébe csúsztatta a telefonom.

Harry elvette a telefont és hozzám fordult.

-          Jól vagy?

Bólintottam. Ilyen állapotban, nem igazán tudtam volna férfias hangot kiadni. A sós könnyeim az arcomra száradtak. Még szipogtam, és a csuklóm lüktetett. A kérdésétől eszembe jutott, hogy fáj. Óvatosan simítottam végig a bőrfelületen. A gyér fényben csak egy vörös foltot láttam. Talán később zúzódás less, vagy reményeim szerint, semmi nyoma a ma történteknek.

Időközben a taxis elégedetten elhajtott, és a gyomrom szorítása is alább hagyott. Harry javasolta, hogy menjük be, mert jobb, ha nem ácsorgunk itt.

Szótlanul követtem Harryt. Lehet, hogy félre ismertem, de nem tudtam letenni a büszkeségemről, vagyis ami maradt belőle. Amikor az ajtóhoz értünk megállt.

Beleütköztem. Az illata, a gyomrom görcsbe rándult. Nem lehet igaz. Egy szót nem szól és így viselkedek. És fiú vagyok! Vagyis annak kellene látszanom. Tegyek megjegyzést arra, hogy máskor szóljon, ha megáll? Az igazán fiús lenne, de nem volt lelkem semmit sem mondani. Megmentett, és már csak a telefonom kell visszaadnia. Szó nélkül hátra léptem. Harry megfordult. A sötétben csak két csillogó zöld szemet láttam és fürtöket. Rózsaszín ajkai elnyíltak.

-          Sajnálom, ami a szüleiddel történt. – mondta. Szándékosan nem néztem a szemébe. Nincs szükségem, pont az ő sajnálatára. Azt kívántam bárcsak Niall vagy Liam jött volna ide, és nem Harry. Tudtam, nem kedvel, és most tartozom neki. Jó párosítás!

-          Mindegy. Ők döntöttek így. Nem kellett volna magukkal rántaniuk minket is. Talán jobb lett volna, ha nem találnak meg és már halott lennék. De boldogabb.

Azonnal megbántam, amit mondtam. Szégyelltem magam, nagyon. Pont Harrynek mondom el, azt, amit senki másnak? Miért is gondolom egyáltalán alkalmasnak ezt a percet? Jobb, ha elhúzok. Nem néztem Harryre, kikerültem és feltéptem az ajtót. A folyósón csend és sötétség honolt. Nagyon hasonlított a lelkiállapotomra.

Sokáig csak, a cipőm betonhoz csapódása hallatszott. A megtett méterekkel tompult el a haragom. Lelassítottam. Mögöttem zihált valaki. Tudtam, hogy Harry az, de nem hallottam, mert túlságosan lefoglalt a cipőm csattogása. Nem is emlékszem mikor kezdtem újra sírni. Gyűlöltem magam, hogy ilyen szentimentális vagyok…

-          He Jessi! – Harry megragadta a karom és visszafordított.

-          Csak, csak, hagyj. – mondtam és kiszabadítottam magam.

-          Tessék. – nyújtotta felém a telefont. Olyan esetlenül tartotta a telefonom, hogy elvettem. Az ujjaink összeértek egy pillanatig. Láttam, hogy az arcom nézi. Sietősen törölgettem le a pulcsim ujjával. Harry közelebb lépett. Kezét az arcomhoz közelítette, a hüvelyujjával letörölt egy ép könnycseppet. A keze melegséget árasztott. Ha a lány Jessi lettem volna, maradtam volna, de fiú Jessi voltam. Ellöktem a kezét. Fájt a gondolat, hogy fiú vagyok és így viselkedik. Úgy éreztem, hogy igazak a pletykák. Mennem kellett. Sarkon fordultam és ott hagytam Harryt.

Nem kellett hátranéznem, tudtam, hogy kezét még mindig a levegőben tartja és bámul utánam. A tekintetét a hátamban éreztem, jól esett, amikor befordultam a sarkon és bemenekültem a vécébe, rendbe szedni magam. Már amennyire lehet.

Harry

A pillanat tört részéig eljátszottam a gondolattal, hogy megcsókolom Jessit. A dühtől csillogó szemei, a vonallá préselődött vékony ajka, és a fehér, hamvas bőre nem helyén való érzéseket váltott ki belőlem. Őrültem, hogy ő józan volt, és elment. Nagy hiba lett volna megcsókolni…Ráadásul egy fiú, és mégis olthatatlan vágyat éreztem, arra, hogy megérintsem. Annyira lányos, hogy ha nem lenne rövid a haja és átkozottul lapos, nem is gondolkodnék el, azon, hogy lány-e vagy fiú. De a viselkedése fiús, olyan lányos fiú.

Nagy gondok vannak velem az már biztos! De annyira ellenállhatatlan, hogy az már fáj.

Beszélnem kell Louis-val, most rögtön, mert nem bírom magamban tartani. Amióta megjelent ez van, semmi sincs rendben az én megszokott kis világomban.

Rosszul voltam attól, a gondolattól, hogy egy fiúhoz vonzódom. Melegnek lenni, nem bűn, de ki magyarázza meg ezt a rajongóknak?

Amikor a mosdó előtt haladtam el, hallottam, hogy szipog valaki. Nem mentem be. Sürgős beszélgetni valóm van, a barátommal.

Az öltözőben találtam. Egyedül volt és telefonozott. Ahogy közelebb értem, láttam, hogy a Candy Crush-t ostromolja. Nem nézett fel rám, amíg nem fejezte be.

-          Mi van haver? – vigyorgott. Felnézett rám, és tudta, hogy nem vagyok visszamosolygós kedvemben. – Csak nem nő ügy Styles? Letámadott valaki, amikor szellőztél?

-          Nem, Louis. – huppantam le mellé. – Rosszabb.

Összevonta a szemöldökét. Kikapcsolta a telefont és az asztalra dobta. Feltűnően méregetett. Biztos, a megoldást kereste. Nem mondtam semmit, és sejtettem, hogy őmaga rájött a problémámra.

-          Ó, te szentséges!

Megforgattam a szemem. Beszéltem már vele, Jessiről, hogy nem bírom, mert zavar a jelenléte, és szerintem kikövetkeztette.

-          Mit csináljak? – sóhajtottam fel. Babráltam a fürjeimmel. – Szerelmes vagyok!

Kicsit halkabbra vettem a hangerőt és hozzátettem:

-          Egy fiúba!

-          Nem hinném, Harry. – mondta higgadtan a barátom. – Csak össze vagy zavarodva. Ne legyél vele túlságosan jóban, utasítsd el. Szedj fel egy lányt, és rendben leszel. Kiengeded a gőzt. – bokszolt gyengéden vállba.

-          Úgy legyen Louis. Úgy legyen.

Jessi

A szemem még mindig vörös volt. Egyébként külsőre, meg rendben voltam. A fejemben, a zűrzavar kevésbé. Vadul cikáztak a gondolataim, és mindegyikben szerepelt Harry. Ahogy megment, ahogy szembe fordított magával. Könyörgöm, ne legyen meleg. Add Istenem, hogy egy rossz vicc legyen. Ő Harry Styles! Istenem kérlek.

Úgy találtam, hogy nem bújhatok el egy örökké valóságig a mosdóban így, kicsit összeszedettebben vágtam neki a folyosónak. Sorra nyitottam be a különböző termekbe, de egy lélek sem volt sehol. Már épp feladtam volna a keresést, amikor a folyosó végén egy fénycsóva jelezte, emberek jelenlétét. Halkan és óvatosan lépegettem, hogy ne üssek zajt. Ha esetleg Paul lenne ott és nem a fiúk, kirúgna rögvest. Beszéd hallatszott, így közelebb mentem. Tisztán hallatszott minden:

-          Mit csináljak? – sóhajtott fel a hang. – Szerelmes vagyok!

-          Egy fiúba!

Jött halkan a folytatás.

-          Nem hinném, Harry. – mondta higgadtan a Louis.  Valamivel babrált, mert elnyomta a következő mondatát, csak a végét hallottam.

-          Szedj fel egy lányt, és rendben leszel. Kiengeded a gőzt.

-          Úgy legyen Louis. Úgy legyen.

 Belestem a résen. Harry ült Louis-val szemben. Azt hittem tévedek, hogy ők beszélgetnek. A hátam a falnak vetett és lecsúsztam. Atyám! Nyögtem magamban. Nem lehet igaz!