5. fejezet

 

-                      Kik? – morogtam a takaró alól. Ma terv szerint délig szerettem volna aludni, de Diamond mindig úgy intézte, hogy a B tervet válasszam.

-                      A barátaid. – mondta vigyorogva. Nem kellett, hogy lássam a hangja elárulta. Ezernyi lehetőség futott át az agyamon. A fiúk! Nyögtem mérgesen. Kiugrottam az ágyból, és rögtön a gardróbhoz siettem. Tanácstalanul álltam az új fiús dolgaim előtt. Elmélyülten vakargattam az állam. Ezt? Nem. Arrább dobtam a pólót. És ez? Nem ez sem. Diamond mellém lépett. Megforgatta a szemeit.

-                      Ezt. – nyomott a kezembe egy „Made in London” feliratú, fekete pólót. Amíg a barátnőm válogatott, én szemrevételeztem magam. Szörnyen festettem. A szemem karikás volt, a hajam kócosan meredt az ég felé. Nagy volt a kísértés, hogy azonnal ne kenjek magamra alapozót. Tényleg borzalmasan festek… Beletúrtam a hajamba, és kevés sikerrel, de valahogy elfogadhatóbb helyzetbe kényszerítettem.

-                      Erre nincs időnk. – motyogta Diamond. A vállamra dobta az előzőleg kiválasztott pólót, és egy farmert. – Ezt meg azonnal vedd le. –Mutatott az eprecskékkel tarkított pizsama nadrágomra. Bólintottam.

-                      Van tíz perced. Zuhanyozz le, meg készülj el, addig bevetem a Diamond-elterelés hadműveletet. De szigorúan tíz perc. – hangsúlyozta. Még mielőtt eltűnt volna, felém nyújtotta a hüvelyk ujját. Viszonoztam a gesztust.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan el tudok készülni. A hajam nedvesen csillogott a reggeli napfényben. Kiráztam a vizet a tincsekből és beletúrtam. Pár perc és megszárad. Egy előny, a fiúságnak. Gyakrabban kellene a pozitívumokat keresnem. Gondoltam. Elővettem a rugalmas kötéseket. A mellem köré tekertem olyan szorosan, amilyenre tudtam. Magamra kaptam a bő pólót, a farmert, és zoknit húztam. A bő póló, tökéletesen elfedte a domborulataim. A hajam is viszonylag jól állt. Idegesen meredtem a tükörképemre. Még van fél percem…

A lábaim, az ágyam mellett levő fekete Converse-be dugtam. Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre.

A folyosón keresztül vezető úton azon imádkoztam, hogy Harry ne legyen itt. Ő miatta azt a kicsi bennem lakozó fiúság érzetet is elvesztettem. A fenébe! Be sem kellett lépnem a konyhába, hallottam a rekedtes hangját, és nevetését. Megborzongtam. Összecsapás várható. Ketyegett bennem egy óra, ami a megmaradt másodperceim számlálta. Kellemes kávé és tea illat terjengett, a konyhában. Edénycsörömpölés hallatszott a mosogató felől, ahol épp America foglalatoskodott. Megfordult és megdíjazott egy ezt-megbánod-de-nagyon pillantásával. Lazán a nadrágom zsebébe csúsztattam a kezeim. Leginkább azért, hogy elfedjem a remegést, ami elfogott. Diamond mosolyogva paskolta meg maga mellett a széket. Hálásan néztem rá. Kacsintott, és belekortyolt a kávéjába. Lehuppantam a székre. Mind az öt srác ott volt és rám meredt. Liam üdvözölt elsőként.

-     Jessi! – rám mosolygott. Úgy éreztem, hogy tényleg örül, hogy lát. Ezt nem igazán tudtam volna elmondani Harryről, vagy Louisról. Kiismerhetetlen arccal bámulták a kávéjukat. Amikor megérezték, hogy őket figyelem Harry rám nézett és elővette az ellenállhatatlan mosolyát. Nem csak én színészkedem, itt…

-     Sziasztok! – mosolyogtam vissza.

-     Nem mondtad, hogy ilyen gyönyörűségekkel laksz együtt. – kacsintott Harry Diamond és America felé.

America fülig vörösödött, attól tartottam, hogy a végén kiborul, a sok stresszes helyzettől. Diamond, Harryre nézett, és megcsóválta a fejét.

-                      Styles többet vártam tőled. – jegyezte meg gúnyosan. Harry férfi mivoltát sértette a megjegyzés. Közbeszóltam, hogy elfojtsam a veszekedést.

-                      Nem kérdezted. De, igen velük lakom. Meg az öcsémmel. – biccentettem Micheal felé.

Érdeklődve figyelte, a beszélgetést, az asztal sarkánál. Belekortyolt a teájába, és rám villantotta a mosolyát. Legalább nem miatta bukok le.

-                      Ők is a testvéreid? – kérdezte Louis. Épp válaszolni akartam, amikor Michel megtette helyettem. A kérdés nem is nekem szólt, hanem az öcsémnek. Micheal bizonytalanul nézett rám. Alig láthatóan megráztam a fejem.

-                      Nem. Csak szobatársak. – felelte halkan. Ujjai elfehéredtek, úgy szorította a bögréjét. Ebben a lakásban senki nem bírja a feszültséget? Merengtem.

-                      Egyébként nevünk is van. – füstölgött Mare. – Én America vagyok, ő meg Diamond. Bökött a mellettem ülőre.

-                      Hmm, Diamond és America. – ízlelgette a neveket Harry. Hirtelen fel sem tűnt, hogy flörtöl velük. Diamond bírja a gyűrődést, de Mare aligha. Figyelmeztetően Harryre néztem.

-                      Harry rájuk se nézz. Ők, tiltott terület, érted? Olyan komolyan gondoltam, hogy nem is kellett színészkednem, hogy az óvó férfit játsszam.

-                      Oh, kicsi Jessi, talán a barátnőd valamelyikük? Mare? Vagy Diamond? – kérdezte Harry gúnytól csöpögő hanggal. Kicsit élesebben vágtam vissza, mint szerettem volna.

-                      Semmi közöd. – válaszoltam keserűen.

Mare alig láthatóan, de reszketett. Mint a spániel, akit nem engedtek ki az udvarra egy hete. Idegesen villant a szeme rám, hol Diamondra.

Ha azt akarom, hogy rejtve maradjon a kilétem, akkor eltűnünk innen, a lányok nélkül. Idegesen feszengtem a széken. Harry aligha volt megelégedve a válaszommal.

-          Én és Jessi. – kezdett bele Diamond. – Most szakítottunk.

Harry arca megnyúlt, meglepetésében. Zayn és Niall jól szórakozott, a göndör barátjukon. Harry nem is igazán szerette volna leplezni a csodálkozását.

Diamond látta a reakcióját, így magabiztosabban folytatta a színjátékát:

-     Azért szakítottunk, mert elmúlt a nagy szerelem. – a nagy jelzőt, a levegőbe rajzolt macskakarommal jelezte. – Jobbnak láttuk, ha különválnak, ilyen téren az útjaink. Mivel nem akartam egy ilyen buta kis románc miatt, elköltözni, így itt maradtam. Higgyétek el skacok, van barátság a szerelem után.

Diamond olyan hiteles volt, hogy még én is elhittem. Szomorúan néztem Mare bögréjét. Neki piszokul jól megy, nekem miért nem? Ez nem igazság. Én kényszerülök ilyen helyzetbe, és neki mégis jobban megy. Csak az szakított félbe, hogy Diamond megbökött.

-          Igaz, Jessi?

-          Igen, Diamond, teljes mértékben.

A fiúk kínos csendbe burkolóztak. A csendet a hasam panaszos korgása törte meg.

-           Mindjárt éhen halok. Nem jöttök skacok reggelizni? Van egy kis kávézó az út túl oldalán.

Az ablakon kívülre böktem.

-          Benne vagyok. – jött az egyhangú válasz.

 ***

A Mrs. Dalla Coffe, a maga kihalt, és homályos módján, pont megfelelt a találkánknak. Erről biztosítottam is a fiúkat. Amikor beléptünk, Magda, unottan csoszogott felénk. Már a porosodó elméje sem volt a régi. Nem ismert meg, de derengett neki valami. Ha nem is az arcom, de a szemem az elárult.

-           Jessi! – mosolygott rám kedvesen. – Mit hozhatok?

-           A palacsintákból. – válaszoltam lesütött szemmel.

-           Rendben. De megváltoztál fiam. Olyan más lettél. – mondta egy homlokráncolás mellett. Az ősz haját a füle mögé tűrte.

-           Új a hajam. – motyogtam, a távolodó alakjának.

A fiúk nagyon jól szórakoztak. Louis halkan füttyentett. És szívecskéket rajzolt a levegőbe. Zayn meg idétlenül csücsörített, mint az egyik képen a barátnőjével, Perrievel.

-           Kiszórakoztátok magatok? –kaptam a kezembe az étlapot. Megpróbáltam elrejteni a pír lepte arcom. Kínosan éreztem magam, amikor rájöttem, hogy rendeltem már. De az égvilágon semmiért nem ismertem volna be, hogy hibáztam.

-           Kértek még valamit? – tettem le az étlapot. Válaszul megrázták a fejüket. Még mindig Magda nénin gúnyolódtak. Életemben most, először adtam hálát, hogy a memóriája nem volt épp régi, ahogy a látása sem. Na meg, hogy a kedvenc vendégeit – nemtől függetlenül – fiamnak szólította.

Harry csendben ült. Unottan meredt a ki az ablakon.

-                      Hé, haver miért vagy így el? – böktem vállba.

-                      Jessi, ne érj hozzám. – rivallt rám.

-                      Nyugi van, haver. Szabadkoztam. Meglepetésként ért a kitörése.

-                      Nem vagyok a haverod. – morogta mielőtt elment. Elképedten néztem utána.

Louis felpattant és utána rohant. Niall, Liam és Zayn komoran meredt maga elé. Nem lepte meg őket túlzottan a viselkedése. Épp én is indulni akartam, de Zayn visszarántott maga mellé.

-     Hagyd, ma bal lábbal kelt fel. – legyintett. Szerettem volna én is azt hinni.