10. fejezet

Rég nem jelentkeztem, de kárpótlásul itt egy hosszú rész. :)

Kérlek pipáljatok és írjatok megjegyzést. Kíváncsi vagyok, hogy összejön-e 7 megjegyzés, erre a részre

Lana xX.

Hangulat ember, rossz ember?

Hallgasd ezt!

       

Mit terveztél? – kérdeztem Harryt.

Élesen vette be a kanyart. Kapaszkodva vártam a választ. A Range Rover kényelmes volt. Szívesebben maradtam volna, itt, de láthatóan Harrynek más terve volt. Nem sétakocsikázásra hozott, és nem válaszolt. Kezdtem aggódni, hogy valami nincs rendben. Csendben utaztunk, de nem ismertem a környéket. Hova visz? Az ülés már nem is tűnt olyan kényelmesnek. Izzadtam és reszkettem. Talán tudja? Mi fog történni? Úristen biztos tudja!

Harry rám nézett.

-          Rosszul vagy? – kérdezte. A rekedtes hangja rángatott ki a pánikból. Megráztam a fejem.

-          Utálom a meglepetéseket.

Nem akartam semmi mást, mint hazamenni. És addig hallgatni a zenéket, amíg a fejem eldurran, és az agyam megfő. Ehelyett Harryre bíztam az estém. Talán ha szépen meg kérem, hazavisz… na, azt nem! Ha meg halok, sem kérek szívességet pont tőle.

-          Fehér vagy. – sandított rám.

Mély levegőt vettem és kifújtam.

-          Utálom, a m-e-g-l-e-p-e-t-é-s-e-k-e-t.

-          Beakadt a szalag Jessi? Hallottam az előbb is. – rám villantott egy ferde mosolyt.

 Valljuk be nem segített sokat. A gyomrom táján ismerős remegés futott végig és izzadt a tenyerem. A farmeromba töröltem.

-          Elmondod végre, hogy miért és hova?

Próbáltam nem túl kétségbe esetten hangzani. Megacéloztam magam és Harryt szuggeráltam. Komor arckifejezést öltött magára. Ajkában hamiskás mosoly ült. Várta, hogy feladjam, és ne nézzek rá, de ketten kellenek ehhez a játékhoz. Kitartóan bámultam, ahogy vezetett. Megfigyeltem a kunkorodó tincseit, a mélyzöld szemeit, az orrát, és az ajkait. Órákig képes lettem volna bámulni, de a kanyar után a motor leállt.

-          Ne csináld Jessi! – jött mosolyogva a fenyegetés. – Egyébként itt vagyunk.

Nem kellett kétszer mondania, hogy elszakítsam a tekintetem róla. Körbenéztem. Egy klub előtt álltunk a VIP parkolóban. A zene lüktetett és nevetés csendült az éjszakában. Fiatalok, velünk egyidős srácok és lányok, özönlöttek be a sötét helységbe. Kétkedve néztem Harryre. Ez biztos, hogy klub?

Harry sürgetett, hogy szálljak ki, vagy bezár, és leengedi pár centit, az ablakot, nehogy megfulladjak. Nem, mint, ha melegem lett volna…

Sietős léptekkel követtem, és próbáltam nem elvegyülni a többi beáramló vendéggel. Elméletben könnyebb volt végre hajtani, mint gyakorlatban. Harry már rég elől járt, amikor bekeveredtem egy csapat lány közé, akik kifele iszkoltak. Mind részeg volt, de az egyikük teljesen kiütötte magát. Két barna lány tartotta, az ernyedt testét és úgy húzták a földön. A szemfestéke elkenődött, akár csak a rúzsa. A haja kócos volt és csapzott. Gondolom túl volt pár wc felett töltött pillanaton. Elszörnyedve bámultam a lányt. Pár héttel ezelőtt én is így nézhettem ki. Ha nem lenne Diamond és Mare biztos nem úszom meg ép bőrrel. A lányok eközben leültették a lányt a földre. Nem akartam hallgatózni, de elcsíptem mit beszélnek.

-          Muszáj itt hagynunk, amíg ide hajtok. Nem lesz semmi baja. Te addig vigyázz rá! – magyarázta hevesen az egyik hosszú hajú barna lány. Közelebbről figyelve, tudtam, hogy ő józan. A másik lány hatalmasat bólintott és vadul vigyorgott.

-          Jó, Angela! – integetett a távolodó barátnőjének.

-          Figyelj oda rá Rachel! – kiáltotta Angela és eltűnt. Rachel percekig álldogált. És a tömeget bámulta. A mini ruhája felcsúszott és még csak észre sem vette. Más azonban igen. Két srác mosolyogva közelítették meg őket.

Pár ember nekem ütközött, de megingathatatlanul álltam a bejáratnál.

-          Sziasztok, szépségek!

Rachel a két srácra meredt. Oldalra billentette a fejét és úgy nézte az új jövevényeket. Mély levegőt vett és próbált nem butaságot kinyögni.

-          Hellosztok.

-          Jöttök egy körre? – biccentett a magasabb a totál kiütött lány felé.

-          Nem hiszem, hogy…

Az alacsonyabb srác gyorsan mozgott. Rachel arcához hajolt és megcsókolta. Nem tudta mit tesz bambán állt és hagyta, hogy ledugja a srác a nyelvét a torkán.

-          Scott. – biccentett, amikor elhúzódott Racheltől. – Hogy hívják a barátnőd?

Rachel körbenézett. A tekintete zavarodott volt, de nem annyira, hogy ne ismerje fel, hogy nincs jó helyen. Angelára várt.

-          Néma vagy szívecském? – röhögött Scott. – Ilyen jól csókolsz Mike? Elfelejt az ember beszélni?

Egy kéz nehezedett a vállamra. Bizsergető érzés áradt szét a testemben a vállamtól. Nem kellett megfordulnom, hogy tudjam ki áll mögöttem. Az illata elárulta.

-          Mire vársz? – suttogta.

-          Nem hagyhatjuk, hogy elvigyék. – motyogtam.

-          Jessica. – válaszolt Rachel. – Jessica a neve.

Szíven ütött a dolog. Itt egy lány, totál kiütve és nagyon hasonlít rám. A neve az alkata és az arca. Hirtelen észbe kaptam, hogy ez velem is megtörténhetne.

Harry nem válaszolt, csak bámulta őket.

-          Harry. – nyüszítettem, amikor Scott felnyársalta Jessicát, és a kezét a rövid ruha alá csúsztatta.

-          Legyen. – sóhajtotta és elindult a srácok felé.

-          Hé.

-          Igen, haver? – motyogta Mike. Pofátlanul jártatta a kezét Rachel testén. A lány kellemetlenül érezte magát, de nem volt ereje kiszabadulni. Reménykedve bámult ránk.

-          Békén hagynátok a lányokat? – kérdezte lefegyverző mosollyal Harry. Beletúrt a hajába.

Láthatóan volt hatása, csak nem arra, akire kellett volna, hogy legyen. Rachel elnyílt ajkakkal bámulta Harryt. A másodperc töredékéig, azt gondoltam, hogy jobb lenne, ha itt hagynánk. Megráztam a fejem. Ostoba féltékeny liba vagyok!

-          Miért is? – simogatta Scott Jessica fenekét. Felfordult a gyomrom. Harry mögött maradtam.

-          Mert szerintem nem akarnak veletek lógni… – villantott még egy műmosolyt a fiúkra.

-          Ja, hát persze…Te is meg akarod dugni? – röhögött Scott. – Majd ha végeztünk, talán odaadjuk nektek.

Úristen. Ezek a mocsok disznók! Harry minden izma megfeszült.

-          Jessi, hívd a biztonsági őröket. – mondta Harry. – Siess.

A félelemtől megbénultan tettem meg a távot. Kicsit sem férfias viselkedéssel, magyaráztam el az őrnek a történteket.

Angela autója ott állt, ahol az előbb én. Az első ülésen Rachel kuporgott, könny áztatta arccal. Közelebb értem, a nyomomban, az őrrel. Harry a karjaimban tartotta Jessicát. Óvatosan betette és elfektette a hátsó ülésen. Megint végig söpört rajtam a féltékenység. Bárcsak én lennék ott…

Teljesen megbolondultam! Kis híján megerőszakolták, én meg a helyében akarok lenni? Lehet, hogy teszek egy látogatást az orvosomnál.

-          Hé, Jessi! – Harry közeledett. Eligazította az őrt és felém fordult. – Mehetünk.

Scott és Mike hevesen magyarázták az igazukat. Hogy a két lány akaszkodott rájuk. Persze.

Lassan bólintottam. Szorosan követtem Harryt, nem maradtam le. Kerülgettük a táncolókat, és felváltva aggattuk le magunkról a lányokat. Harry igazán profi volt. Kedvesen elhúzódott a lányoktól, vagy kitért az ölelésre tárt karokat. Én azonban az első lányokkal komolyan megszenvedtem. Ne is beszéljünk a harmadikról. Lemaradtam Harry-től, és siettem, hogy nehogy szem elől tévesszem. Ekkor csapott le rám. Megragadta a karom és visszarántott. Ijedten rezzentem össze, és próbáltam kiszabadulni. Harry eltűnt a tömegben.

-          Nem, nem… – suttogta és az ágyékomnak dörzsölte magát.  Ellöktem magam és beleütköztem valakibe. Megpördültem és láttam, hogy Harry nevet. Rajtam.

-          Mi van? – kérdeztem dühösen.

A dühöm azonnal elpárolgott, amikor két kéz megmarkolta a fenekem. Elkerekedett a szemem. Megfordultam, hogy lássam a támadóm. Egy jól dekorált lány volt az. Kivágott ruhát viselt, ami nem volt rövidebb egy póló méreténél. Hosszú fekete haja volt, hatalmas barna szemei. Sok sminket viselt, méretes szempillákat.

-          Hagyd, Monica!

Egy öblös hang állította le a rám mászott lányt. Felnéztem és megkeresetem a hang forrását. Harry mellett állt. Elnyílt a szám. Hasonló kaliberű lány állt az oldalán, mint Monica.

-          Sasha. – mosolygott.

És akkor leesett. Iszonyat dühös lettem. Hivatásos lányok nyüzsögtek mindenhol. Próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire ideges lettem.

-          Harry. – sziszegtem, és karon ragadtam. Miközben elrángattam, bocsánatkérően mosolygott Monicára és Sashára.

-          Hölgyeim. Azonnal jövünk.

A lehető legmesszebb csendes sarokba rángattam magammal. Ha nem akart volna velem jönni, akkor egyszerűen megállt volna, de engedelmesen követett. A kezében egy kristály poharat szorongatott és szórakozottan iszogatta a kéken csillogó italt.

-          Igen, Jessi?

Nagy levegőt vettem, és elszámoltam tízig.

-          Mégis mi a szart képzeltél? – sziszegtem, elfúló hangon. – Hm?

-          Szórakozni jöttünk. – mutatott körbe jelentőség teljesen. – Talán valami gond van?

Mosolyogva tűntette el a maradék italt. Egy pincér, hasonló külsejű itallal teli tálcát egyensúlyozott. Harry karcsú ujjait két pohár köré fonta és elvette. Biccentett a pincérnek és mélyet kortyolt az egyik italból.

-          Harry! – méltatlankodtam. – Megbolondultál?

Megpróbáltam elvenni a poharakat, de magasra emelte. Nevetve figyelte, ahogy a poharakért küzdök. A mellkasunk összeért és Harry szemébe bámultam. Rám nézett. Közel hajoltam, az arcához, és a fülébe suttogtam.

-          Kösz, haver!

Megragadtam a két poharat, mert elengedte. Harry mérgesen nézett rám. Felocsúdott és a poharakat követelte.

-          Jessi, add vissza!

-          Nem. Nem iszol, haza kell, vigyél!

-          Visz a mentő, ha nem adod vissza – morogta.

A poharakat fejjel lefelé döntöttem, a kék löttyöt a szőnyeg rekordidő alatt itta magába, és lila foltot hagyott a szőnyegen.

-          A rohadt életbe! – szitkozódott.

Bocsánat kérően vállat vontam és a földre raktam a kiürített kristály poharakat.

Váratlanul Sasha jelent meg, nyomában Monicával. A hátamon felállt a szőr.

-          Minden rendben? – kérdezte Sasha és Harryt bámulta.

Harry sötét pillantást vetett rám. Sasha felé nyújtotta a karcsú ujjaiban végződő karját.

-          Igen. – válaszolta, és megragadta Sasha kezét.

Kellemetlenül éreztem magam. Legszívesebben fejvesztve rohantam volna el. Hogy lehetséges, hogy ilyen gyorsan változzon egy ember hangulata? Harry egy kibaszott nagy hangulatember.

Monica csendesen álldogált mellettem. A sarkán billegett. Gondoltam, hogy beszélek vele, hogy mennem kell, de a múltkori taxis incidens után nem volt kedvem taxizni, vagy sétálgatni. London utcái nem éjjel a legbiztonságosabbak.

-          Gyere. – búgta Monica és maga után húzott. Értetlenül követtem. Végig vezetett egy folyósón.

-          A kijárat felé viszel? – próbálkoztam.

Bólintott. Nagy megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Mit sem sejtve követtem egy nyitott ajtón keresztül. Monica hangos csattanással becsapta mögöttünk. Kattant a zár és Monica rám vetette magát. Az ágyra lökött.

-          Butus fiúcska, butus… –mormogta és megcsókolt. Próbáltam eltolni magamtól, de erősebb volt.

-          Monica! Hagyd abba! – könyörögtem, de ajkait az enyémre tapasztotta. Vadul csókolt és közben simogatta a nyakam. Undorodtam a helyzettől. Mit csináljak? Tudom! Megmondom, hogy meleg vagyok. Talán békén hagy.

-          Monica! – kiáltottam, mert vetkőzni kezdett. – Kérlek! Kérlek!

Monica lepisszegett és a sarokba húzódtam. Kacsintgatott és egyre több ruhától szabadult meg. Az ágyra mászott és maga alá gyűrt. Kapálóztam, de izgalom csillogott a szemében. Csak az ő malmára hajtom a vizet, így abbahagytam.

-          Kérlek, szállj le. Kérlek. – motyogtam.

-          Shhh…Jó lesz, ne aggódj. – kuncogott.

Az ajtó kinyílt. Harry masírozott be rajta. Mögötte Sasha állt, zavart arckifejezés ült az arcán. Beletúrt a göndör hajába és Monicát bámulta. Lehunytam a szemem, hogy ne lássa mennyire megalázó ez a helyzet.

-          Tűnj el. – sziszegte Monica. Jobban rám nehezedett, hogy elállt a lélegzetem. Nyöszörögtem. – Ő az én ügyfelem.

-          Már nem.

Közvetlenül mellettünk termett. Könnyedén lelökte rólam Monicát és felrángatott. Botladozva követtem végig a folyosó labirintusban. A szobából Monica indulatos szavai visszhangoztak.

A kocsihoz értünk. Mindenki minket bámult. Legalább is ezt éreztem, de senki nem nézett ránk.

-          Harry nem vezethetsz. – torkoltam le, ahogy visszatért a hangom, és a légzésem is helyre állt. Harry abbahagyta a kulcsokkal való vacakolást. A tenyerembe ejtette a kulcsokat. A mai napig nem tudom, hogy honnan tudta, hogy van jogosítványom, de nem is érdekelt.

Haza vezettem. Harry csendes volt, egyikünk sem beszélt a történtekről. Fáradtan tűnt, az út alatt a fejét a hideg ablaknak támasztotta. Harry néha mutatta merre menjek, hogy haza vigyem. Felálltam a kocsi behajtóra.  Ültünk az autóban.

-          Harry… – szólaltam meg.

-          Sajnálom. Tényleg Jessi. – vágott a mondatomba. Bólintottam, hogy tudomásul vettem. – Sajnálom.

-          Én meg köszönöm.

*Harry szemszöge*

Sűrű volt a ma este. Jessi, a lányok a bejáratnál, Monica és Sasha. És a pia. Most is érzem, hogy a kék lötty ellazít, de nem voltam már részeg. Itt ültünk Jessivel, az autóban.

-          Tudod, az én hibám. – csúszott ki a számon.

-          Igen a tiéd. – mosolygott Jessi. Ideges mosoly volt, de üdítő, mint hóesésben a napsugár. Az alkohol felruház egy kis költőiséggel. Két pohárral ittam a klubban, és még egyet Sasha szobájában.

Láttam, hogy ideges, mert a kulcsaim babrálta. Zöld szemei sötétek voltak, és nem nézett rám.

-          Jessi. – megszorítottam a vállát. – Nézz rám.

Kifújta a levegőt és rám emelte a tekintetét. Fájdalom és félelem kavargott a hihetetlenül zöld szemeiben. Csak a szemét néztem. Egy lányt láttam magam előtt. Hosszú hajjal és zöld szemekkel, nem egy vézna fiút. A kezem a tarkójára csúsztattam és megcsókoltam. Nem úgy, mint Sasha-t a klubban, hanem gyengéden. Jessi ellökött magától. Nem csókolt vissza. Tágra nyílt szemekkel bámult rám. Reszketett és vadul jártatta rajtam a szemét.

 

-          Mondd, hogy részeg vagy. – suttogta. – Mondd, hogy gyűlölsz.

-          Nem hazudom. – mosolyogtam. – De kibaszott részeg vagyok, és utállak.

Láthatóan megkönnyebbült, de a szemei és a testtartása feszült volt. Mint egy felhúzott rúgó, ami bármikor kipattanhat.

-          Vidd haza az autót, majd holnap visszahozod.

-          Rendben.

-          Jó éjt!

-          Neked is.

Kinyitottam az ajtót és kikászálódtam. Jessi aggodalmasan figyelt. Ó szerelem. Gondoltam. Talán mégis részeg vagyok? Intettem neki, és végig sétáltam a feljárón. Az ajtónál visszafordultam. Csikorgó kerekekkel fordult meg és hajtott el. Mekkora barom vagyok!